Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Jeszenszky Géza külügyminiszter beszéde Koppenhágában, az emberi jogok ("emberi dimenziók") témakörében EBEÉ-keretben rendezett konferencián

Az évtizedes szembenállást és megosztottságot követően Európa most kezd rátalálni önmagára: a Közép- és Kelet-Európában meg­kezdődött és döntően békés úton végbement demokratikus átalakulási folyamatok, a szabad választások, az emberi jogok érvényesülési lehetőségeinek a kibontakoztatása törvényszerűen elvezet a még sokakban élő ellenségkép eloszlatásához, egy új alapokra épülő európai egység igényének a megjelenéséhez, jelentősen megnövelve az érdemi párbeszéd lehetőségét és a készséget a közös európai értékrend befo­gadására. Az európai jövőről gondolkodva bátran szárnyalhat a képzele­tünk. Szerencsénkre olyan időkben és olyan megváltozott körülmények között élünk, hogy ezt megtehetjük. Ugyanakkor e változások közepette szükségünk van stabil, biztonságos keretekre, kiszámíthatóságra; ezért a reális igények és lehetőségek felmérése kell hogy jellemezze a jövő Európájához vezető úton teendő lépéseinket. Az öreg földrészt egy kooperatív biztonsági rendszer pillérein nyugvó, kontinentális és regionális együttműködésre épülő dinamikus egységként szeretnénk látni. A benne részt vevők száma nem föltétlenül tekintendő véglegesnek, amint ezt például a tegnapi döntésünk is tanúsítja, mely szerint Albánia megfigyelői minőségben rendezvényün­kön már részt vehet. Reméljük, hogy az EBEÉ-kötelezettségek általa történő teljesítésének fényében a lehető legrövidebb időn belül a Helsinki folyamat teljes jogú résztvevőjeként tudjuk Albániát üdvözölni. Az európai fejlemények további változásokat is előidézhetnek a részt vevő országok számára; és ez olyan jelenség, amit üdvözölünk. Ebben az összefüggésben a helsinki folyamatnak kulcsszerepet kell játszania abban, hogy stabil és kölcsönösen elfogadható feltételeket biztosítson e történések számára. A politikai párbeszéd, a konfliktusok kezelése, a katonai biz­tonság, a gazdasági együttműködés, a környezetvédelem, az emberi dimenzió területén fokozatosan, a párhuzamosságok elkerülésével létre­hozandó EBEÉ-intézményi keretek, találkozók és struktúrák kiemelkedő jelentőségűek lehetnek az új megközelítéseken alapuló európai egység megteremtésében. Ezek mellett természetesen tovább működnek majd azok az európai szervezetek, amelyeknek tapasztalataira és tevékeny­ségére a helsinki folyamatnak is feltétlenül építenie kell. Látni kell azt is, hogy a demokratikus rend meghirdetése egy 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom