Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Dr.Horn Gyula külügyminiszter megnyitó beszéde a VSZ- és NATO-tagországok részvételével Budapesten megrendezett "Nyitott Égbolt" elnevezésű konferencián

munkához szükséges feltételeket. Az Ottawában elfogadott kommüniké világosan megfogalmazza a "Nyitott Égbolt"-rendszer legfontosabb alapelveit. Csak úgy van remény ésszerű kompromisszumok kialakítására, ha valamennyi küldöttség munkáját a kommünikében rögzített elvek és törekvések vezérlik. Nincs abban semmi rendkívüli, hogy a vártnál nehezebbnek és időigényesebbnek bizonyul a szerződés kidolgozása. A "Nyitott Égbolt"­Konferencia nem az egyetlen olyan fegyverzetkorlátozási fórum, amely­nek a munkája bonyolultabbá vált az elmúlt időszak politikai fejlemé­nyei nyomán. Olyan kihívás ez, amelyre kontinensünk biztonsága és jövője érdekében közösen kell méltó választ adnunk. Remélem, hogy a "Nyitott Égbolt"-Konferencia esetében ez a válasz a szerződés mielőbbi kidolgozása és a "Nyitott Égbolt"-rendszer életre hívása lesz. Az ottawai szakasz során a küldöttségek azzal is^elismerésüket fejezték ki Kanadának és Magyarországnak a "Nyitott Égbolt-Konfe­rencia megszervezése terén tett erőfeszítései iránt, hogy e két államot javasolták a szerződés letéteményeséül, valamint a létrehozandó Kon­zultatív Bizottság üléseinek helyszínéül. Ezt mi nagyon megtisztelőnek tartjuk. Felhatalmazásom van annak bejelentésére, hogy amennyiben ez a javaslat elfogadásra talál, a Magyar Köztársaság egy forint jelképes térítése fejében a "Nyitott Égbolt" Konzulltatív Bizottság rendelkezésére bocsátja az üléseihez szükséges épületet és infrastruktúrát. Nagy örömömre szolgál, hogy én nyithatom meg a "Nyitott Ég­bolt-Konferencia második szakaszát. Talán nem hangzik szerényte­lenségnek, ha kijelentem: az a tény, hogy Budapest adhat otthont egy ilyen nagy jelentősélgű fórum számára, annak az aktivitásnak az elismerését is jelenti, amit Magyarország évek óta tanúsít a fegyverzet­korlátozás terén. A térségben végbemenő politikai változások, a szövetségi rend­szerek létén alapuló biztonsági struktúrák leépülése következtében az új magyar kormánynak új kihívásokkal kell szembenéznie a biztonságpolitika területén is. Meggyőződésem, hogy a térség biztonsági problémáira továbbra is hatékony fegyverzetkorlátozási megállapodá­sokkal és lépésekkel, az európai biztonsági rendszer mielőbbi létre­hozásával lehet a legjobb megoldást megtalálni. Ezen új struktúrák alapjául egyaránt szolgálhatnak a Nyugat-Európában már meglévő és 154

Next

/
Oldalképek
Tartalom