Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a magyar-csehszlovák-lengyel csúcstalálkozóról

ÁPRILIS 9. KÖZLEMÉNY (*) MAGYAR - CSEHSZLOVÁK - LENGYEL CSÚCSTALÁLKOZÓRÓL 1990. április 9-én Pozsonyban egynapos tanácskozást tartottak a Magyar Köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Köztársaság állam- és kormányfői, valamint külügyminiszterei, Cseh­szlovákia államfőjének kezdeményezésére. (**) A találkozón részt vett az Osztrák Köztársaság, az Olasz Köztársaság, és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere is. A tanácskozás résztvevői az európai intézményekhez való illesz­kedésről, a regionális együttműködés sarkalatos kérdéseiről, továbbá a kétoldalú kapcsolatok bizonyos neuralgikus pontjairól tárgyaltak. A résztvevőket üdvözölve Václav Havel államfő hangsúlyozta, hogy a megbeszélésnek az Európába való visszatérést kell szolgálnia, ennek menetrendjéről célszerű közösen gondolkodni. Programot javasolt megvitatásra - figyelembe véve Európa jövőbeli arculatát -, beleértve a programba Közép- és Kelet-Európa csatlakozását a létező európai intézményekhez, a Varsói Szerződéshez és a KGST-hez való viszony újrafogalmazását, Lengyelország sajátos geopolitikai helyzetének átte­kintését, nemzeti-nemzetiségi problémákat, a Szovjetunióban zajló változásokat, a kínai helyzettel és a harmadik világgal összefüggő kérdések áttekintését. A Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke dr.Szűrös Mátyás ki­fejtette: a magyar felfogás szerint a konzultáció célja megvizsgálni, miként lehet együtt és nem egymás rovására s nem egymást zavarva visszailleszkedniük a térség országainak Európába. Ennek alapfeltétele, hogy jól működő demokráciák legyenek országainkban. A hatékony sokoldalú koordináció megkívánja a kétoldalú kapcsolatok kérdéseinek rendezését. A gazdasági együttműködést kell előtérbe helyezni, miután a katonai tényező szerepe csökken. Szavatolni kell az emberi és a nemze­tiségi jogokat a régióban. (*) Magyar részről kiadott közlemény. ( * * ) A lábjegyzetet lásd a következő oldalon! 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom