Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének levele Marián Calfához, Csehszlovákia miniszterelnökéhez

közi tárgyalásokon és diplomciai csatornákon Önök részéről nemcsak megértésre találtak, hanem tekintették azokat a múlttal szakító, új poli­tikai kapcsolataink kifejezésének, valamint a vízlépcsőrendszer meg­nyugtató módon való rendezése eszközének is. Kérem, tekintse tovább­ra is kormányom álláspontjának és az intézkedéseinkről szóló tájékoz­tatásomnak a január tizedikei levelemben foglaltakat, az alábbiak sze­rint: 1. Az 1989. november 30-án átadott, kényszer szülte kompro­misszumot tartalmazó szerződésmódosító magyar javaslat tárgyalására most ne kerüljön sor. Nemzetközi tudományos szervezetek bevonásával a gabcikovói vízi erőműre vonatkozó komplex, az ökológiai hatásokat feltáró, tu­dományos közös magyar-csehszlovák szakértői vizsgálatok kezdődjenek el, és ezek eredményétől tegyük függővé a tározó és a gabcikovói erőmű üzembe helyezhetőségét. 2. A vizsgálatok után, azok eredményei alapján kezdődjenek meg az államközi szerződés módosítására vonatkozó tárgyalások, és a magyarországi és csehszlovákiai választások után megalakuló kormá­nyok és parlamentek hozzák meg döntésüket. 3. A magyar fél a vizsgálatok és a tárgyalások idejére az építési munkákat felfüggeszti, és kizárólag állagmegóvási és árvízvédekezési tevékenységet végez. Ajánljuk a csehszlovák félnek, hogy a gabcikovói erőmű és a hozzá tartozó létesítmények munkáit ugyanígy függesszék fel, illetve kármegelőzésre korlátozzák. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A januári levelemet azzal a gondolattal zártam, hogy együttes feladatunk a két ország közös és saját érdekeinek teljes körű és méltó módon való összehangolása. E gondolatot azzal egészítem ki, személy szerint Öhöz szólva ­aki korábbi állami funkciójából adódóan jól ismeri a vízlépcsőrendszer környezeti hatásait, társadalmi-gazdasági és nemzetközi összefüggéseit, továbbá aki részt vett a kormányfői tavalyi találkozón -, hogy vizsgálja meg ismét a javaslataimat. Ne szalasszuk el az országainkban végbe­menő társadalmi változások adta történelmi lehetőséget. Ennek az ügynek a kezelése nem csupán egy közösen elhibázott gigantikus be­ruházás sorsának a rendezése, hanem Magyarország és Csehszlovákia 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom