Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI - Eseménynaptár

kai illette Szokai Imre helyettes államtitkárt. November 19-én a magyar Külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatot adott ki a bukaresti kon­zultáció tartalmáról és lefolyásáról. Simon Pop budapesti román nagy­követ interjút adott a Tinereul Liber című romániai lapnak, megalapo­zatlan vádakkal illetve ebben a magyar kormányzatot. November 29-én dr.Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár - magához kéretve Simon Pop nagykövetet - kifejtette a magyar-román kapcsolatokra vonatkozó hivatalos magyar álláspontot és kérte annak pontos továbbítását. 18-20. Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkár részt vett Münchenben a Franz-Joseph Strauss nevét viselő szimpóziumon. 19-20. Paul de Keersmaeker, a Belga Királyság mezőgazdasági minisztere látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt Nagy Ferenc Józseff földművelésügyi miniszter. (Megállapodás-aláírás.) 19-21. Antall József miniszterelnök részt vett Párizsban az európai biztonsági és együttműködési értekezletben részes országok állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén. Aláírták a Párizsi Charta az új Európáért! című dokumentumot. Antall József nemzetközi sajtókonferencián méltatta a csúcsértekezletet és tájékoztatást adott a Magyar Köztársaság törekvés­eiről. Párizsi tartózkodása alkalmával a következő vezetőkkel folytatott megbeszélést: - az Amerikai Egyesült Államok elnökével, George Bushsal, - Csehszlovákia elnökével, Václav Havellei, - Lengyelország miniszterelnökével, Tadeusz Mazowieckivel, - Nagy-Britannia miniszterelnökével, Margaret Thatcherrel, - Németország kancellárjával, Helmut Kohllal, - Portugália miniszterelnökével, Anibal Cabaco Silva-val, - Spanyolország miniszterelnökével, Felipe Gonzalez-szel, - (Szovjetunió: lásd lentebb!) 20. Antall József miniszterelnök - az EBEÉ-csúcsértekezleten Párizsban tartózkodása alkalmával - a Szovjetunió párizsi nagykövetségén hivatalos tárgyalást folytatott M.Sz.Gorbacsowal, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnökével.(*) (*) A lábjegyzetet lásd a következő oldalon! 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom