Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1989
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG - 1989. október 23-tól MAGYAR KÖZTÁRSASÁG - NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üléséről (Külpolitikai fejezet)
Straub F. Bruno, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hazánk képviseletében részt vett az elhunyt Hirohito japán császár gyászszertartásán. Japán részről nagyra értékelték, hogy a szocialista országok közül egyedül Magyarország képviseltette magát ilyen magas szinten. A japán vezetők megerősítették: készek arra, hogy a Világbankkal együttműködve hitelekkel segítsék gazdasági feladataink megoldását. Külügyminisztériumunk tárgyalásokat folytat a diplomáciai kapcsolatok közeli hónapokban lehetséges helyreállításáról Izraellel. Ehhez kedvező hátteret képez az, hogy az utóbbi időben megélénkült a szovjet diplomácia közel-keleti aktivitása. Miközben fejlesztjük a kapcsolatainkat Izraellel, folytatjuk gyümölcsöző együttműködésünket arab partnereinkkel; megerősítjük a közel-keleti válság rendezésére vonatkozó álláspontunk főbb elemeit és változatlan szolidaritásunkat a palesztinai arab nép iránt. Ennek figyelembevételével készülünk fogadni Jasszer Arafatot, a PFSZ V.B. elnökét, a tervek szerint március közepén. A Koreai Köztársasággal való diplomáciai kapcsolatfelvétel, politikai kapcsolataink rendezése megteremtette a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés fejlesztésének a kereteit. A viszony rendezése egyúttal jelzi a második világháború utáni távolkeleti realitások elismerését, azt a szándékot, hogy hozzájáruljunk a feszültség oldásához a Koreai-félszigeten. Mindez korántsem jelenti azt, hogy lazítani akarnánk kapcsolatainkat a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. Ezt az álláspontunkat időben a KNDK kormányzatának tudomására hoztuk. Ennek ellenére a KNDK elfogadhatatlan hangvétellel elitélte a kapcsolatunk rendezését a Koreai Köztársasággal, és arra a diplomáciai kapcsolatunk ügyvivői szintre csökkentésével válaszolt; kérésükre phenjani nagykövetünket haza is rendelték. Megjegyzem, a KNDK vádaskodásával a szocialista országok közül nyíltan egyedül Románia értett egyet, lépésünket a szocialista partner országok megértéssel fogadták. 7 KÖZLEMÉNY A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRTKÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL (Részlet) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7én ülést tartott. A testület megvitatta és elfogadta: ... Dr.Szűrös Mátyás tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről; II. A Központi Bizottság nagy jelentőségűnek tartja, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozóján elhatározták az Európában lévő hagyományos fegyveres erőkről folytatandó leszerelési tárgyalások megkezdését. Üdvözölte, hogy a bécsi találkozón érdemben foglalkoztak az emberi jogi és humanitárius kérdésekkel, és előremutató intézkedéseket fogadtak el a nemzeti-