Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1988
I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPTÁRA - 1988
Szabó István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Szolnok megyei Pártbizottság első titkára — küldöttség élén, az MSZMP képviseletében — részt vett a Madagaszkári Függetlenség Kongresszus Pártja (AKFM) XI. kongresszusán, és a párt megalakítása 30. évfordulójának ünnepségén. 8- 9. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fótitkára, a Minisztertanács elnöke hivatalos baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke. (Az MSZMP Központi Bizottsága az 1988. szeptember 27-i ülésén méltatta a látogatást.) 8- 9. Rudolf Streicher, Ausztria közlekedési és államosított ipari minisztere részt vett Budapesten a magyar-osztrák ipari együttműködési kerekasztal-megbeszélésen. 9. Kormányzati táviratküldés a Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe — a szocialista forradalom győzelmének (1944) 44. évfordulója — alkalmából. 9. Kormányzati táviratküldés a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe — a KNDK megalakulásának (1948) 40. évfordulója — alkalmából. 9- 11. Katona Imrének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárának vezetésével párt- és állami küldöttség vett részt Phenjanban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása (1948) 40. évfordulójának ünnepségein. 11-12. Vagyim Zaglagyin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a KB Nemzetközi Osztályának vezetője látogatást tett Magyarországon. Megbeszélést folytatott dr. Berecz Jánossal, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjával, a Központi Bizottság titkárával, valamint dr. Szűrös Mátyással, a Központi Bizottság titkárával. Fogadta őt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke.