Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Dr. Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának nyilatkozata a szovjet-USA csúcstalálkozó után (Interjú)

seben Európában, az Atlanti-óceántól az Urálig. A szövetséges szocialista államok megerősítették, hogy készek a honvédelemhez feltétlenül szükséges szinthez tartani magukat, és az egyes fegyverzctfajtáknál az aszimmetriákból és az egyenlőtlenségek­ből adódó problémákat úgy megoldani, hogy a fölényben levő fél csökkentést hajt vég­re. Ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy egyes NATO-körök a nukleáris fegyverek két osztályának télszámolásáért a kontinensen más fegyverfajták növelésé­vel és korszerűsítésével szándékoznak ..kompenzálni". A találkozói részvevői kifejezték a Varsói Szerződés tagállamainak elhatározását, hogy a jövőben is hozzájárulnak a béke megszilárdításához, a leszereléshez, az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtéséhez és más bonyolult világméretű és he­lyi problémák megoldásához. Ebben a szellemben szoros együttműködésre töreked­nek minden, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért fellépő erővel, hogy az embe­riség életéből örökre száműzzék a háborút. A Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia külügyminiszterei, a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó szovjet—amerikai szerződéssel összefüggésben, a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia közötti megállapodást írtak alá az ellenőrzésekről. Az NDK fővárosában tartott találkozó a szövetséges szocialista államok kapcsolatai­ra hagyományosan jellemző testvéri barátság és elvtársi együttműködés légkorében zajlott le. A találkozó részvevői tiszteletére adott ebéden Mihail Gorbaeso\ pohárköszöntője ben kiemelte, hogy az első rakéta leszerelési szerződés a szocialista országok egyezte tett cselekvésének nyomán jött létre. Erich Honecker köszöntőjében rámutatott: a né­pek a nukleáris leszerelés folytatását, a hagyományos fegyverzet leszerelésének сIőmozdítását várjá к. DR. SZŰRÖS MÁTYÁSNAK. AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA TITKÁRÁNAK NYILATKOZATA A SZOVJET-AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ UTÁN. 11 (Interjú) Kérdés: Mindenekelőtt azt szeretném megkérdezni: milyen gondolatokat ébreszt Önben a csúcstalálkozó, s a Washingtonban aláírt egyezmény? Válasz: Azt hiszem, nemcsak engem, hanem pártunkat, az egész magyar népei örömmel tölti el. hogy annyi évi kemény küzdelem árán. az újabb és újabb szovjet kezdeményezések és a partnerek együttműködési készsége nyomán létrejött a törté­nelem első leszerelési megállapodása, két nukleáris fegyverfajta, a közepes és rövi­debb hatótávolságú rakéták leszereléséről és megsemmisítéséről. Egyidejűleg — talán sokan mások is így vannak vele - a Washingtonba vezető hosszú útra gondolunk. S ha a történelmi összefüggéseket vizsgáljuk, nem feledkez­hetünk meg a nukleáris fegyverek létrehozásának és első — szerencsére mindmáig egyetlen — bevetésének körülményeiről sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom