Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai testvérpártjai vezetőinek (berlini) találkozójáról
nak az előrelépés lehetőségét biztosító, tartalmas záródokumentum elfogadásával történő mielőbbi befejezésében. A külügyminiszteri tárgyalások a hagyományos barátság és a kölcsönös megértés légkörében folytak. Hozzájárultak a két ország jószomszédi kapcsolatainak és széles körű együttműködésének fejlesztéséhez. Raif Dizdarevics jugoszláviai látogatásra hívta meg dr. Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. KÖZLEMÉNY A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI TESTVÉRPÁRTJAI VEZETŐINEK 11 (BERLINI) TALÁLKOZÓJÁRÓL. A Varsói Szerződés Szervezete tagállamai testvérpártjainak első titkárai és főtitkárai, kölcsönös megállapodás alapján, 1987. december 11-én találkoztak Berlinben. A találkozón részt vetek: — a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke. Tódor Zsivkov, — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Gustáv Husák, — a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, Wojciech Jaruzelski, — a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. Kádár János, — a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, Erich Honecker. — a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnökének, Nicolae Ceausescunak meghatalmazottja, loan Totu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, külügyminiszter, — a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. M. Sz. Gorbacsov. A találkozón ugyancsak részt vettek: — a Bolgár Népköztársaság képviseletében Dobri Dzsurov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, nemzetvédelmi miniszter, valamint Petar Mladenov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter; — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviseletében Bohuslav Chnoupek. a CSKP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, Karel Rusov, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese; — a Lengyel Népköztársaság képviseletében Marian Orzechowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, valamint Florian Siwicki, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, nemzetvédelmi miniszter; — a Magyar Népköztársaság képviseletében dr. Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, valamint Kárpáti Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter; — a Német Demokratikus Köztársaság képviseletében Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök, valamint Reinz Kessler, az NSZEP