Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Dr. Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának interjúja a Magyar Rádióban (Részletek)

Kérdés: Sok kérdést kaptunk arról, amit Gorbacsov főtitkár úgy fogalmazott meg, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok egymástól kölcsönösen függő viszonyban van: az egyiknek érdeke és biztonsága függ a másik érdekétől és biztonságától. Tekinthető-e ez a megállapítás a katonai doktrínák újragondolásának? Szűrös Mátyás: A telefonáló kérdése inkább a biztonságpolitikai koncepciót érinti, semmint a katonai doktrínát. E tekintetben valóban komoly újragondolási folyamat indult meg a Szovjetunióban, amely szerint a mennyiségi szemléletmód — a maximális biztonság — helyett napjainkban az elégséges biztonsági álláspontjára helyezkedik a Szovjetunió; továbbá az egyenlő és a kölcsönös biztonság elvének a követését ajánlja másoknak is. A katonai doktrína a folyamatnak egy kisebb területe. Azonban az is fontos, hogy azt is helyesen értelmezzék, hogy a Szovjetunió az ún. defenzív védelem elvét követi. Ezt nem mindig értik pontosan; úgyhogy jogosnak tartom a kérdést: célszerű ezt még világosabbá és egyértelműbbé tenni. Továbbá arról van szó, hogy az erőegyensúlyt a fegyverzetek alacsonyabb szintjén szeretnénk szavatolni. Amikor erről beszélünk, gondolni kell arra, mennyire fontos a szemben álló fél számára a saját biztonságának az érzete. Az SZKP XXVII. kongresszusán új biztonságpolitikai koncepciót fogalmaztak meg, amely szerint annak politikai, katonai, gazdasági és humanitárius dimenziói egyformán fontosak. Ezeknek a változásoknak természetesen előbb-utóbb világosan meg kell lenniük a katonai doktrínákban is, mindkét oldalon. Kérdés: Vajon az Egyesült Államoknak érdeke-e az, hogy sikerüljön a Gorbacsov féle reformprogram? Szűrös Mátyás: Ez igen fontos kérdés. Objektíve eleve érdeke az Egyesült Államoknak és népének, hogy sikerüljön a Szovjetunió nagyszabású átalakítási programja; ahogyan az egész világnak is érdeke. Amerika hosszú távú érdeke azt kívánná, hogy a Szovjetunió belső megújulása eredményre vezessen, hiszen a két nagyhatalom között a függőség kölcsönös, az egymásra utaltság sajátos rendszere alakult ki; sőt a kölcsönös függés világméretű. Úgy vélem azonban, nagyon lényeges, hogy maga az Egyesült Államok adminisztrációja mit tart erről és hogyan viszonyul a megújulási folyamathoz. Úgy látom, hogy az Egyesült Államok — és NyugatEurópa vezetői — három kérdést egyelőre még nem döntöttek el. Az egyik az, hogy mekkora esélyt adnak a gorbacsovi reformok megvalósulásának. A másik, hogy a reformfolyamat megvalósítását segíteni vagy akadályozni szándékoznak. A harmadik pedig, amit tapasztaltunk, hogy a Szovjetuniót és a szocialista országokat hagyják-e integrálódni a nemzetek közösségébe, vagy próbálják megnövelni a szakadékot a két világrendszer között. Reykjavik azt mindenesetre már jelezte, hogy a jelenlegi amerikai politikának nincs szándékában elősegíteni a szovjet reformok megvalósulását, a Szovjetunió korszerűsödését és erősödését. Más a helyzet Nyugat-Európában; éppen ezért üdvözlendő például az NSZK külügyminiszterének közelmúltbeli megnyilatkozása, aki szerint nagyon komolyan kell venni mindazt, ami a Szovjetunióban most folyamatban van. (...) Bár a leszerelési tárgyalásoknak egyelőre — ismétlem: egyelőre — nincs még kézzelfogható eredményük, a párbeszéd és a tárgyalás önmagában véve is szükséges és hasznos. A reykjavíki munkacsúcstalálkozó létrejötte önmagában is fontos. Az ott előterjesztett szovjet csomag-