Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Január - Havasi Ferencnek, a MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának nyilatkozata a Kínai Népköztársaságban tett látogatásáról

lehetne zárni az erő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban, biztosítani lehetne minden egyes ember és minden egyes nép, az egész világ szabad és méltó létezését. A Közép-Amerikában, Afrika déli részén, Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten kialakult helyzettel kapcsolatos kérdéseket megvitatva a tanácskozás részvevői kife­jezték szolidaritásukat az imperializmus, a fajüldözés, a neokolonializmus ellen har­coló népekkel. Megállapították, hogy az imperializmus, elsősorban az amerikai im­perializmus külpolitikája destabilizáló jellegű. Kiemelték, hogy tárgyalásos úton kell rendezni a különböző térségekben meglevő konfliktusokat, az államok szuverenitásá­nak és függetlenségének tiszteletben tartása, minden egyes nép azon joga alapján, hogy a sorsát külföldi beavatkozás nélkül határozhassa meg. A béke és a leszerelés szervesen kapcsolódik a fejlődéshez, a fejlődő országok fejletlenségéből, külföldi ela­dósodásából eredő problémáinak átfogó megoldásához, az új gazdasági világrend megteremtéséhez. A tanácskozást tárgyszerű légkörben, a szívélyesség és az elvtársi egység jegyében tartották meg. Munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak felelős munkatársai is. HAVASI FERENCNEK, AZ MSZMP KB POLITIKAI BIZOTTSÁGA TAGJÁNAK, A KÖZPONTI BIZOTTSÁG TITKÁRÁNAK NYILATKOZATA A KÍNAI 30 NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN TETT LÁTOGATÁSÁRÓL* A látogatásra a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására került sor, kifejezésre juttatva ezzel is, hogy helyreállítottuk kétoldalú pártkapcsolatainkat, összhangban az 1983 óta lendületet vett államközi — gazdasági, kereskedelmi és más területeket felölelő — együttműködésünkkel. Több évi tudatos, folyamatos előkészítő munka — és több esetben kínai politikusok, szakemberek magyarországi tárgyalásai — előzte meg a mostani utazást, amely a kétoldalú kapcsolataink konszolidációs idő­szakát lezáró, az együttműködésben új fejezetet nyitó eseménynek is tekinthető. A tár­gyalás során szóba kerültek a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kö­zötti, hosszú évek óta tartó zavarmentesen és újabban eredményesen fejlődő gazdasági együttműködés különféle területei. Közös a vélemény abban, hogy a magyar—kínai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat nem terhelik politikai tényezők. Kölcsönös érdeklődés mutatkozik a gazdaságirányítási rendszer fejlesztésével kapcsolatos kérdé­sek iránt, például a műszaki-technikai fejlesztések, a gazdasági megújulás terén, és harmadik országokkal való együttműködésben. *A látogatás időpontja: 1987. január 16—22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom