Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1986

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény M. Sz. Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának a Magyar Népköztársaságban tett baráti látogatásáról

és az SZKP síkraszáll azért, hogy a magyar—szovjet kapcsolatok tovább fejlődjenek a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján. A jövő­ben is azon munkálkodnak, hogy az együttműködés tökéletesítése, egymás tapaszta­latainak megismerése és hasznosítása minél jobban segítse a szocialista építőmunka kibontakozását. A két párt vezetői megkülönböztetett figyelmet szenteltek a széles körű gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlesztésének. Nagy jelentő­ségűnek tartják, hogy a két ország együttműködése a lehetőségek és igények figye­lembevételével a jelenlegi ötéves tervben is szilárd alapokon fejlődik. Hangsúlyozták az árucsere-forgalom további bővítésére irányuló kölcsönös törekvésüket. Szüksé­gesnek tartják a megkezdett munka gyorsítását a termelési szakosítás és kooperáció elmélyítésében, a nagyszabású magyar—szovjet gazdasági együttműködési megálla­podások 1990 utáni időszakra való meghosszabbításának előkészítésében, az új együttműködési formák alkalmazásában, közvetlen vállalati kapcsolatok létesítésé­ben és közös gazdasági szervezetek létrehozásában. Megállapodtak abban, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormánya megteszi a szükséges lépéseket mindezek érdekében. A két párt eltökélt szándéka, hogy a jövőben is mindent megtesz a szocialista kö­zösség országai egységének és összeforrottságának erősítéséért, érdekeik hatékony egyeztetéséért, politikai és gazdasági együttműködésük eszközeinek és módszerei­nek tökéletesítéséért. Fontosnak tartják, hogy a testvérpártok legutóbbi kong­resszusainak határozatai és a pártok vezetőinek közös találkozóin kialakított megál­lapodások szellemében további érdemi előrehaladás történjék ezen a területen. A felek kifejezték meggyőződésüket, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csa valamennyi tagország fejlődésének biztos támasza. Tevékenységének javítása, a szocialista gazdasági integráció új mechanizmusának kiépítése még inkább hozzá fog járulni a baráti országok társadalmi-gazdasági előrehaladásának meggyorsításá­hoz. A legidőszerűbb feladatnak jelenleg a KGST-országok műszaki-tudományos ha­ladása 2000-ig szóló komplex programjának következetes végrehajtását tekintik. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió úgy véli, hogy a világbéke megőrzése szükségessé teszi a szocialista országok összehangolt, aktív nemzetközi fellépését. Hangsúlyozták, hogy a Varsói Szerződés hatékony működése a jelenlegi helyzetben a nemzetközi béke és biztonság megőrzésének nélkülözhetetlen feltétele és legfonto­sabb támasza. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Po­litikai Tanácskozó Testületének budapesti ülése hozzájárul a szövetséges országok egységének erősítéséhez, összehangolt nemzetközi tevékenységük fejlesztéséhez, az államok közötti érdemi párbeszéd kibontakozásához. Kádár János és Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy ma nincs időszerűbb és sür­getőbb feladat, mint a világbéke megőrzése, a fegyverkezési verseny megfékezése — mindenekelőtt a nukleáris fegyverek terén — és új területekre való kiterjesztésé­nek megakadályozása. A mai világhelyzetben minden állam részéről felelősségteljes

Next

/
Oldalképek
Tartalom