Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1985

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGEINEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XLI. (rendkívüli) ülésszakáról

Az ülésszakon Nyikolaj Rizskov elnökölt. Az 1984-ben tartott felső szintű gazdasági értekezlet határozatainak megfelelően az ülésszak elfogadta a KGST-tagországok tudományos-műszaki haladása 2000-ig szóló komplex programját. Figyelembe véve, hogy a következő ötéves tervidőszakban a kie­melt irányokban való termelésszakosításba és együttműködésbe — egyebek között a közvetlen kapcsolatok révén megvalósuló kooperációba — sok kutatóintézetet, tudo­mányos-termelési egyesülést és iparvállalatot fognak bevonni, a KGST-tagállamok megállapodtak, hogy minden olyan szükséges intézkedést megtesznek, amely biztosít­ja a program kellő időbeni teljesítéséhez szükséges szervezeti jogi, gazdasági és egyéb feltételeket. Az ülésszak megbízta a KGST-szerveket és a KGST-tagországok nemzet­közi gazdasági szervezeteit, hogy tevékenységük során vegyék alapul e programot. A program teljesítése segíteni fogja a kölcsönös együttműködés fejlesztését, a terme­lési kooperációt és szakosítást, a KGST-tagországok anyagi-műszaki bázisának erősíté­sét, a szocializmus tekintélyének és vonzerejének növelését az egész világon. A KGST-TAGORSZÁGOK TUDOMÁNYOS-MŰSZAKI HALADÁSÁNAK 2000-IG SZÓLÓ KOMPLEX PROGRAMJA I. fejezet CÉLOK, FELADATOK, ELVEK 1. A KGST-tagországok népei a kommunista és munkáspártok vezetésével, önfelál­dozó alkotó munkájuk, az erőforrások minden egyes országban történő mozgósítása ré­vén, a sokoldalú kölcsönös együttműködés és a szocialista gazdasági integráció kiszéle­sítése és elmélyítése eredményeként nagy sikereket értek el a szocializmus és kommunizmus építésében, a gazdaság, a tudomány és a technika fejlesztésében. A tár­sadalmi élet minden területén fejlődésük és együttműködésük új, magasabb szakaszába léptek. A KGST-tagországok úgy vélik, hogy a termelés intenzifikálása a tudományos­műszaki haladás gyorsítása alapján a fő láncszem az előttük álló feladatok megoldá­sa, ami csak békés feltételek között lehetséges. Azért szállnak síkra, hogy a mai tudományos-technikai forradalom eredményei a béke ügyét szolgálják. Ebből kiindulva a KGST-tagországok az elvileg új típusú technika és technológia létrehozását és alkalmazását célzó egyeztetett akciókról állapodtak meg, erőiket összpontosítva, és a KGST keretében megvalósuló szoros komplex együttműködést megszervezve a következő öt kiemelt irányban: — a népgazdaság elektronizálása; — komplex automatizálás; — atomenergetika;

Next

/
Oldalképek
Tartalom