Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1985

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGEINEK DOKUMENTUMAI - Október - A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének Nyilatkozata a nukleáris veszély elhárításáért, az európai és a világhelyzet kedvező fordulatáért

azon nagy jelentőségű, új kezdeményezését — javaslatát —, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok állapodjon meg a támadó űrfegyverek teljes betiltásáról és az egy­más területének elérésére képes nukleáris fegyverzetek radikális, 50 százalékos csökkentéséről. A szövetséges szocialista országok vezetői úgy vélik, hogy a közelgő szovjet-ame­rikai csúcstlálkozónak hozzá keli járulnia a világban jelenleg meglevő veszélyes fe­szültség enyhítéséhez, a háborús veszély csökkentéséhez, a fegyverkezési verseny megszűntetéséhez, a leszerelés irányába történő tényleges előrelépést szolgáló, köl­csönösen elfogadhtó döntésekhez. II. A nukleáris veszély elhárításáért vívott harc legfontosabb feladata az események jelenlegi veszélyes menetének megállítása, az európai katonai szembenállás szintjé­nek csökkentése. A nemzetközi biztonságot, s ezen belül Európa biztonságát sem le­het katonai eszközökkel, katonai erővel szavatolni. Földünk szilárd békéje csak az enyhüléssel, a leszereléssel, a bizalom növelésével és a nemzetközi együttműködés fejlesztésével érhető el. Meg kell állítani a nukleáris fegyverek további telepítését a kontinensen, ezen túl­menően el kell érni csökkentésüket. A Varsói Szerződés tagállamai határozottan sík­raszállnak azért, hogy Európa teljes mértékben mentesüljön mind a közép­hatótávolságú, mind pedig a taktikai nukleáris fegyverektől. Fontos lépés lenne ezen az úton és megkönnyítené az európai közép-hatótávoslágú nukleáris eszközök leggyorsabb, kölcsönös csökkentéséről szóló megállapodás elé­rését, ha azokról az űrfegyverek és a hadászati fegyverzetek kérdéskörétől különvá­lasztott, azzal nem közvetlenül összefüggő, megfelelő megegyezés születnék. Ezzel kapcsolatban különösen nagy jelentőségűek a Szovjetunió — jóakarata bizo­nyítékaként tett — olyan egyoldalú lépései, mint közepes hatótávolságú rakétái tele­pítésének moratóriuma Erópában csakúgy, mint azoknak az SS-20 rakétáknak a ki­vonása a harckészültségből, amelyeket az amerikai közép-hatótávolságú rakéták európai telepítésére válaszul, pótlólagosan telepítettek a Szovjetunió európai részén. Most rendkívül fontos, hogy a földrész minden állama, mindenekelőtt a NATO és a Varsói Szerződés országai tevékenyen járuljanak hozzá a nukleáris fegyverzetek csökkentéséhez és kivonásukhoz Európából; hogy az ezzel összefüggő tárgyalásokon eredmények szülessenek, az erőfeszítések a nukleáris háború veszélyének elhárítá­sára irányuljanak. Az európai és a világbéke sorsáért nagy felelősség hárul azokra az államokra, amelyeknek a területén már folyik közép-hatótávolságú nukleáris ra­kéták telepítése, vagy az tervbe van véve. Az ülés résztvevői teljes támogatásukról biztosították azokat a kezdeményezése­ket, amelyek nukleáris fegyverektől mentes övezetek létrehozását célozzák az euró­pai földrész különböző térségeiben, egyebek között Európa északi részén és a Balká­non. Támogatják azt a kezdeményezést is, amelynek célja egy nukleáris fegyverek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom