Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Magyar vezetők üdvözlő távirata a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén
A magyar fél reméli, hogy sikerrel járnak az indokínai országoknak a Kínai Népköztársasághoz fűződő kapcsolataik rendezését szolgáló, a három indokínai ország csúcskonferenciáján tett kezdeményezései. Mindezek nagy mértékben elősegítenék, hogy Délkelet—Ázsia a béke és biztonság, a kölcsönösen előnyös együttműködés övezetévé váljék. A felek ismételten támogatásukról biztosították a Kambodzsai Népköztársaságnak az általános nemzetközi elismertetéséért folytatott igazságos harcát. Megerősítették szolidaritásukat Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért, és a társadalmi haladásért folytatott harcával. A két fél nagyra értékelte az el nem kötelezett országok mozgalmának szerepét az imperializmus, a gyarmatosítás, a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni harcban, valamint a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a leszerelésértés az igazságosabb gazdasági világrend megteremtéséért folytatott küzdelemben. Támogatják az el nem kötelezett országok arra vonatkozó javaslatát, hogy változtassák az Indiai-óceánt a béke és az együttműködés övezetévé. A tárgyaló felek kölcsönösen hasznosnak minősítették a tárgyalásokat, a magyar párt- és állami küldöttségnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatását, amely jelentősen hozzájárult a két párt, állam és nép közötti kapcsolatok erősítéséhez. Losonczi Pál az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg Szufanuvong elnököt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA A JUGOSZLÁV SZOCIALISTA SZÖVETSÉGI 29 KÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPÉN. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke az alábbi táviratot küldte Ali Sukrijának, a JKSZ KB Elnöksége elnökének, Veszelin Gyuranovicsnak, a JSZSZK Elnöksége elnökének, valamint MilkaPlanincnak, a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében szívélyes üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak, és Jugoszlávia népeinek, országuk nemzeti ünnepe, a Köztársaság Napja