Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közös közlemény a Losonczi Pál, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magya Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke által vezetett párt- és állami küldöttségnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról

A magyar és a laoszi tárgyaló küldöttség* között a barátság és az egyetértés légköré­ben lezajlott találkozón Losonczi Pál és Szufanuvong kölcsönösen tájékoztatták egy­mást az országaikban folyó építőmunkáról, pártjaik hazai és nemzetközi tevékenységé­ről. Áttekintették a magyar-laoszi kapcsolatokat, bővítésük lehetőségeit, és véleményt cseréltek a nemzetközi élet főbb kérdéseiről, mindenekelőtt az ázsiai kontinens békéjé­nek és biztonságának megszilárdításával összefüggő problémákról. A magyar fél elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket a laoszi nép a Laoszi Népi Forradalmi Párt vezetésével a párt III. kongresszusa határozatainak, az ország első ötéves tervének végrehajtásában, országépítő munkájában elért. A laoszi fél méltatta a magyar népnek a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kong­resszusa határozatainak megvalósításában, a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit. A tárgyalásokon megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság sokoldalú együttműködése és baráti kap­csolatai a marxizmus-leninizmus, valamint a szocialista internacionalizmus elvei alap­ján eredményesen fejlődnek. Kiemelték, hogy a Kaysone Phomvihane vezette laoszi párt- és kormányküldöttség 1976. évi magyarországi látogatásának, valamint a két or­szág vezetői közötti más találkozóknak fontos szerepük van az együttműködés elmélyí­tésében. A magyar párt- és állami küldöttség látogatásával egy időben megtartotta 7. üléssza­kát a Magyar—Laoszi Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság, amely megvizsgálta a két ország gazdasági együttműködésének helyzetét, a kitűzött fel­adatok végrehajtását, s meghatározta az együttműködés további feladatait; az ülésszak­ról jegyzőkönyvet írtak alá. * A tárgyalásokon részt vettek: Losonczi Pál, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mellett Borbándi János miniszterelnök-helyettes, dr. Bányász Rezső államtitkár, a MT Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes, Rosta László nagykövet; Szufanuvong, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnöke, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnöke mellett Saly Vongkhamsao, az LNFP Központi Bizottságának titkára, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Maysouk Saysompheng, az LNFP KB tagja, ipari, kézműipari és erdőgazdálkodási miniszter, Khamphay Boupha, az LNFP KB tagja, első külügyminiszter-helyettes, Sone Khamvanvongsa, az Állami Sajtó-, Rádió és Televízió Bizottság elnöke, Khamphet Phengmuong, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, Sompadith Vorasane kereskedelmi miniszterhelyettes, Khamsing Sayakone mezőgazdasági, öntözési és szövetkezetügyi miniszterhelyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom