Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közös közlemény Gustáv Husáknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének magyarországi baráti munkalátogatásáról

Kádár János és Gustáv Husák tárgyalásokat folytatott, amelynek során kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP XII. és a CSKP XVI.kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a két ország társadalmi-gazdasági fejlődéséről, a szocializmus építé­sének napirenden levő feladatairól. Kádár János ismertetést adott az MSZMP 1985 márciusában sorra kerülő XIII. kongresszusának előkészületeiről. Kádár János és Gustáv Husák véleménycserét folytatott a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, valamint a kommunista és munkásmozgalom helyzetéről. Megállapítot­ták, hogy a fegyverkezési versenyben érdekelt legreakciósabb imperialista erők nem adták fel a világban kialakult katonai-stratégiai egyensúly megbontását célzó törekvé­seiket, s ennek következtében a nemzetközi életben továbbra is hatnak a veszélyes, a feszültséget növelő irányzatok. Egyúttal mindkét fél kifejezte meggyőződését, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek tiszteletben tartása mellett a nemzetközi helyzet további romlása megállítható. Ehhez kedvező alapot teremtenek a Varsói Szer­ződés Politikai Tanácskozó Testülete 1983 januári prágai ülésének javaslatai, a Szovjet­unió és a szocialista közösség többi országának következetes békepolitikája, a fegyver­zetkorlátozást és a leszerelést szolgáló jelentős kezdeményezései, valamint az európai és a világbéke megőrzésére irányuló további javaslatai. Ezzel összefüggésben Kádár Já­nos és Gustáv Husák üdvözölte a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozóról szóló megállapodást. Kifejezték azt a reményüket, hogy létrejönnek a valódi fegyverzetkor­látozási tárgyalások feltételei. A találkozó során áttekintették a két testvérpárt, a két szocialista ország sokoldalú együttműködésének eredményes fejlődését és annak további távlatait. Megelégedéssel állapították meg, hogy növekszik az árucsere-forgalom, bővül a termelési kooperáció és a gazdasági együttműködés más, magasabb rendű formája. Hangsúlyozták a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista.Köztársaság érdekeltségét a gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok hosszú távú fejlesztésében és elmélyítésében, a KGST-be tömörült szocialista országok közötti együttműködés erősítésében. Kádár János és Gustáv Husák értékelték a kulturális, tudományos, oktatási és más területeken eredményesen fejlődő kapcsolatok alakulását. Megállapították, hogy a két ország nemzeteinek barátságát és közeledését segíti elő a sok évtizedes haladó forradal­mi hagyományok kölcsönös megbecsülése. Hangsúlyozták, hogy a lenini nemzetiségi politika következetes érvényesítése az élet minden területén hatékonyan segíti a kétol­dalú kapcsolatok erősítését, s jól szolgálja a közös célok valóra váltását. A látogatás során Gustáv Husák átadta Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének az MSZMP és a CSKP, az MNK és CSSZK közötti együtt­működés, valamint a két testvéri ország népei közötti barátság elmélyítése terén szerzett érdemei elismeréséül, a 60. születésnapja alkalmából adományozott,,Győzelmes Feb­ruár Érdemrend" kitüntetést. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kádár János, Aczél György, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagjai, dr. Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára, Traut­mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Horn Gyula és Katona István, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom