Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közlemény Gordon McLennan-nak, Nagy-Britannia Kommunista Pártja főtitkárának magyarországi látogatásáról - Németh Károlynak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának felszólalása a X. Országos békekonferencián (Részletek)

jelent számára a béke. Az a nép, amelynek nemzeti létét nemegyszer fenyegette végve­szély, igazán tudhatja és értékelheti, mit jelent számára, hogy kevés híján négy évtizede szabad, a társadalmi haladás élvonalában menetel. Megőriztük és ma is őrizzük történelmi sorsfordulónk tanulságait. Elsősorban azt, hogy békénk megőrzése, gazdasági és társadalmi fejlődésünk csak a haladás oldalán, a szocialista országokkal szoros szövetségben biztosítható. Ezért — miközben ma is tisztelettel adózunk a fasizmus szétzúzásában döntő részt vállaló szovjet népnek — békepolitikánk sarkkövének tartjuk együttműködésünk, ba­rátságunk, szövetségünk erősítését a Szovjetunióval és a szocialista közösség országai­val. Az a meggyőződés vezérel bennünket, hogy nemzeti érdekeinket és a béke ügyét is akkor szolgáljuk legjobban, ha a két világrendszer küzdelmében egyértelműen állást foglalunk, és a társadalmi igazságosságért, az emberibb jövőért, a szocializmusért küz­dő erőkkel szövetségben haladunk. Őrizzük és változatlanul időszerűnek tartjuk azt a tanulságot is, hogy az agresszió, a háború erői megfékezhetők és legyőzhetők, ha az emberiség józanul gondolkodó, nagyobbik része összefog a legfontosabb, az élet megőrzése érdekében. Pártunk és kor­mányunk ennek szellemében tevékenykedik a nemzetközi életben. Következetesen tö­rekszünk arra, hogy bővítsük országunk politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait, a különböző társadalmi berendezkedésű országok állampolgárainak találkozási, ismer­kedési lehetőségeit. Keressük a közös fellépés lehetőségét mindazokkal, akik felismer­ték: a fegyverkezési hajsza, akonfrontáció politikája értelmetlen, veszélyes, és minden népnek. Keleten és Nyugaton egyaránt felmérhetetlen károkat okoz. Napjainkban nagy veszély fenyegeti földrészünk és a világ békéjét. A fegyvergyártás­ban érdekelt és a realitásokat figyelmen kívül hagyó imperialista körök mindent elkö­vetnek azért, hogy eltemessék Helsinki szellemét. A politikai enyhülés nem volt ínyük­re, hiszen az a katonai enyhülés felé mutat. Rágalmazzák a békemozgalmakat, a keletieket és a nyugatiakat egyaránt. Hatalmas eszközöket fordítanak erre; és ha nem megy kívülről, megpróbálnak belülről zavart kelteni. A fegyverkezési verseny fokozá­sával azt a nem titkolt céljukat is szeretnékelérni, hogy gazdasági nehézségeket okozza­nak a szocialista országoknak. Az emberiségnek tudnia kell, hogy lakhelyét, a Földet kik fenyegetik pusztulással, hogy kiknek a lelkén szárad az anyagi és szellemi erőforrá­sok mérhetetlen pazarlása, miközben vérlázító nyomorban élnek embermilliók. A fegyverekre költött hatalmas összegek bőven elegendőek lennének ahhoz, hogy a föld­kerekségen mindenki boldogulhasson, emberi körülmények közé kerüljön, hogy a vi­lágon minden gyermek iskolába járhasson. Ezt ki kell harcolni az emberiségnek! A nemzetközi helyzetet azok a szélsőséges imperialista körök élezik, amelyek a fegy­verkezési versenyt fokozni akarják. Önös érdekből arra törekszenek, hogy a történel­mileg kialakult katonai erőegyensúlyt — amelynek létrehozása a szocialista közösség országainak nem kis anyagi áldozatába került — felborítsák s erőfölényre tegyenek szert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom