Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1984. június 26-i üléséről (Részletek)

A Központi Bizottság az időszerű nemzetközi kérdéseket, valamint a párt- és állami szervek külpolitikai tevékenységét áttekintve megállapította: 1. A nemzetközi helyzetet változatlanul kedvezőtlenül befolyásolja a folytatódó fegy­verkezési verseny. A világ különböző térségeiben növekszik a helyi fegyveres konflik­tusok kiszélesedésének veszélye, emelkedik a katonai szembenállás szintje az európai földrészen. Az Egyesült Államok magatartása miatt nem került sor érdemi lépésekre e folyamat megállításának érdekében. Fontos lenne, hogy az Észak-Atlanti Szövet­ség konstruktívan válaszoljon a Varsói Szerződés tagállamainak május 7-i budapesti fel­hívására , amely a tárgyalások mielőbbi megkezdését és megállapodás megkötését java­solja az erőszak alkalmazásáról való lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról. A Központi Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít azoknak az erőfeszítéseknek, ame­lyeknek célja a katonai feszültség csökkentéséhez szükséges kölcsönös bizalom megte­remtése, az európai biztonság megszilárdítása és a különböző társadalmi rendszerű or­szágok közötti békés egymás mellett élés politikájának sokoldalú gyakorlati érvényesítése. 2. A Központi Bizottság megállapította, hogy a legutóbbi ülése óta létrejött magas szintű találkozók tovább mélyítették hazánk és a többi szocialista ország internaciona­lista egységét, együttműködését. A Központi Bizottsága nagy fontosságú eseményként értékelte Kádár János elvtárs­nak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának június 13-i moszkai találkozóját Konsztantyin Csernyenko elvtárssal, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnökével. A kölcsönös bizalom és az elvtársi megértés légkörében folytatott megbeszélésük érdemben elősegítette a magyar—szovjet kapcsolatok átfogó fejleszté­sét, népeink barátságának elmélyítését. Andrej Gromiko elvtársnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetu­nió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének, külügyminiszternek hazánkban tett lá­togatása jól szolgálta a két ország együttműködésének működését. Kim Ir Szen elvtársnak, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének párt- és állami küldöttség élén hazánk­ban tett látogatása jelentős esemény volt országaink kapcsolatainak fejlődésében, hoz­zájárult együttműködésünk erősítéséhez. Losonczi Pál elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének a Mongol Népköztársaságban folytatott megbeszélései tovább erősítették a magyar­mongol barátságot. Az új Barátsági és Együttműködési Szerződés hosszú távra megala­pozza kapcsolataink fejlesztését. Lázár György elvtársnak, a Minisztertanács elnökének a Bolgár Népköztársaságban tett látogatása jelentősen előmozdította a két baráti ország együttműködésében rejlő to­vábbi lehetőségek feltárását és kiaknázását, kapcsolataink sokoldalú fejlődését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom