Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről

geinek feltárásához, valamint a nemzetközi élet fő kérdéseit érintő konstruktív véle­ménycseréhez. A Központi Bizottság legutóbbi ülése óta a tárgyalások sorozatát bonyolítottuk le számos más ország képviselőivel. Külön figyelmet fordítottunk a fejlődő orszá­gokkal fennálló kapcsolatainkra. Fontos és hasznos megbeszélést folytattunk a ha­zánkba látogató U San Yu burmai államfővel és Maurice Bishoppal, Grenada minisz­terelnökével. 5. Az internacionalista szolidaritást és együttműködést, egymás helyzetének, te­vékenységének kölcsönös, jobb megismerését, a közös küzdelemben való összefogá­sunk további erősítését mozdították elő a bolíviai, a ciprusi, a görög, az izraeli, az olasz, az osztrák, a portugál, a San Marinó-iés spanyol kommunista párt vezetőivel folytatott megbeszélések. A Magyar Szocialista Munkáspárt a nemzetközi munkásosztály közös érdekeinek, az enyhülés, a leszerelés ügyének előmozdítása céljából a kapcsolatok bővítésére törekszik a szocialista, szociáldemokrata pártokkal. Ezt szolgálták a belga Flamand Szocialista Párt, a Finn Szociáldemokrata Párt, valamint a Német Szociáldemokrata Párt magas rangú képviselőivel folytatott megbeszélések. KÖZLEMÉNY A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI 14 KÜLÜGYMINISZTERI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés tagállamainak Külügyminiszteri Bizottsága 1983. október 13—14-én ülést tartott Szófiában. Az ülésen részt vett: Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere, Stefan Olszowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere, Várkonyi Péter, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Herbert Krolikowski államtitkár, a Német De­mokratikus Köztársaság külügyminiszterének első helyettese, Stefan Andrei, a Ro­mán Szocialista Köztársaság külügyminisztere, Andrej Gromiko, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének első helyettes, a Szovjetunió külügyminisztere. A miniszterek a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testülete prágai ülésén 1983. január 5-én elfogadott politikai nyilatkozatában és a hét szocia­lista állam párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozóján 1983. június 28-án elfogadott közös nyilatkozatában megfogalmazott értékelések és következtetések alapján áttekintették az európai helyzet további fejlődésével kapcsolatos kérdése­ket, összefüggésben a nemzetközi események általános alakulásával. 1. Az ülés részvevői megállapították, hogy ezek az események teljes mértékben megerősítik a prágai és a moszkvai legfelsőbb szintű találkozón elfogadott doku-

Next

/
Oldalképek
Tartalom