Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének beszéde az ENSZ Közgyűlésének XXXVIII. ülésszakán
A megoldások keresésében, e feladatok valóra váltása érdekében a Magyar Népköztársaság a jövőben is kész együttműködni a világ összes országával, mozgósítani szerény szellemi és anyagi eszközeit. Köszönöm a figyelmet! LOSONCZI PÁLNAK, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA ELNÖKÉNEK BESZÉDE 30 AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉNEK XXXVIII. ÜLÉSSZAKÁN Elnök Úr! Mindenekelőtt tisztelettel üdvözlöm önt, és szívből gratulálok a megválasztásához. Az ön személyében annak a latin-amerikai földrésznek kiemelkedő személyiségét köszöntöm, amelynek népeire, kultúrájára, eredményeire a Magyar Népköztársaság elismeréssel tekint. Biztosíthatom, hogy a magyar küldöttség minden támogatást megad önnek fontos teendőinek ellátásában. Két világégés szörnyű tapasztalata nyomán szervezetünket éppen az a nagy elhatározás hívta életre, hogy — Alapokmányunk szavaival — „megmentsük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól". E munkánknak otthont adó palota falába is ezt az évezredes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kardot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háború". De vajon elmondhatjuk-e, hogy akárcsak a közelébe jutottunk már e nagy célnak? Úgy érzem, a kérdés maga is illuzórikusnak hat a jelen történelmi pillanatban, amelyet, sajnos, a nemzetközi feszültség kiéleződése jellemez. Fokozódik a konfrontáció, kísérletek történnek a világbéke fenntartását biztosító erőegyensúly megbontására, katonai fölényszerzésre, a népek nemzeti és társadalmi felszabadulási folyamatának visszafordítására. Mindez aggodalommal tölti el a Magyar Népköztársaság népét és kormányát. E veszélyes helyzet kialakulásának fő okát a fegyverkezési hajsza fokozódásában látjuk. A példátlan arányú fegyverkezés nemcsak közvetlenül, a nukleáris katasztrófa eshetőségével fenyegeti civilizációnkat, hanem közvetve is: azáltal, hogy eltékozolja az emberiség anyagi és szellemi erőforrásait, megfosztja a népeket a munkájuk által létrehozott javak jelentős részétől, tartósítja a gazdasági elmaradottságot egész sor fejlődő országban. Vajon nem képtelen ellentmondás-e ez a tudomány és a technika századában? Akkor, amikor kézzelfogható közelségbe került az olyan globális problémák megoldási lehetősége, mint az új energiaforrások feltárása, az óceánok kincseinek kiaknázása, a világűr békés meghódítása, az éhínségek és a pusztító népbetegségek felszámolása, a rohamosan romló természeti környezet megmentése. Vajon elképzelhető-e globális együttműködés nélkül e valóban nagyszerű lehetőségek valóra váltása?
