Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának nyilatkozata Helsinkiben a fmn TV és rádió kérdéseire

KÁDÁR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK NYILATKOZATA HELSINKIBEN A FINN TV ÉS RÁDIÓ KÉR­21 DÉSEIRE örülök, hogy ily módon is szólhatok erről a számomra is fontos látogatásról. Mint ismeretes, Mauno Koivisto elnök meghívására érkeztem Helsinkibe azzal a céllal, hogy erősítsük a hagyományos finn—magyar barátságot, mindazokon a terü­leteken, amelyeken ez lehetséges, továbbfejlesszük széles körű együttműködésün­ket. Most, a látogatást befejezve, nagy megelégedéssel szólhatok arról, hogy az út — érzésem szerint — elérte célját. A rendelkezésre álló rövid idő alatt érdemi tárgya­lásokat folytattunk a köztársasági Elnök úrral és a Miniszterelnök úrral, találkoztam társadalmi és tömegszervezetek képviselőivel, sőt még egy finn gazdálkodó családnál is tölthettem néhány órát. Számomra a legfontosabb e látogatás légköre volt. A tárgyalások, találkozók nyílt, baráti légkörben zajlottak. Szeretnék ezért köszönetet mondani mindenkinek. Tárgyalásainkban érintettük a kétoldalú kapcsolatok úgyszólván minden területét; megállapodtunk a hivatalos politikai kapcsolatok, a gazdasági, a kulturális és a lakossági kontaktusok továbbfejlesztésében. Szeretném megjegyezni, hogy illetékes szerveink Magyarországon annak érdekében fognak dolgozni, hogy itt kinyilvání­tott, az együttműködés bővítésére irányuló szándékaink a hétköznapok munkájá­ban is realizálódjanak. Ugyanezt hangoztatták felelős finn tárgyaló partnereim. így azzal a jó érzéssel utazhatom haza, hogy a finn—magyar kapcsolatok minden terü­leten tovább mélyülnek, erősödnek. Tárgyalásainkon természetesen fontosságuknak megfelelő helyet kaptak a nem­zetközi kérdések is, hiszen ugyanabban a világban élünk. A tényeket figyelembe véve, egybehangzóan kellett megállapítanunk, hogy a nemzetközi helyzet az utóbbi időben sajnálatos módon éleződött. Még nem sikerült megtalálni az óhajainknak megfelelő megoldást, azt, hogy a bonyolult nemzetközi kérdések tárgyalások útján rendeződjenek, hogy a feszültség ne növekedjék. Olyan megoldásokért kell dolgoz­nunk, amelyek megfelelnek valamennyi félnek, a különböző társadalmi rendszerű országok biztonsági érdekeinek. Ez az út nem a fegyverek számának növelése, ha­nem: biztonság a fegyverzetek alacsonyabb szintjén. Sajnos, a tények nem ezt mu­tatják. Hogy csak egyre utaljak: ideutazásom előtt történt a dél-koreai gép szerencsétlen esete, amelynek kapcsán — a nemzetközi érintkezésben példátlan módon — megaka­dályozták, hogy a szovjet ENSZ-küldöttség vezetője, Andrej Gromiko a világszer­vezet közgyűlésére utazzon. Nem részletezem, hiszen nem ilyen témákkal foglal­koztunk elsősorban. A lényeg: a finn és a magyar érdekek a nemzetközi élet legfon­tosabb kérdéseiben is egybeesnek; mind a magyar, mind a finn nép békében akar élni, békét, enyhülést kíván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom