Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól (1983. április 12-13.) (Részletek)
nemzeti érdekünk, s ezért a jövőben is megkülönböztetett figyelmet fordítunk kapcsolataink fejlesztésére a Szovjetunióval. A Magyar Népköztársaság bővíti kölcsönösen előnyös, sokoldalú kapcsolatait a fejlődő országokkal. Az együttműködés hozzájárul gazdasági önállóságuk, politikai függetlenségük erősödéséhez, fejlődésük meggyorsításához. A szolidaritás szellemében, lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a szocialista orientációjú országokat. Továbbra is azon munkálkodunk, hogy a békés egymás mellett élés elve alapján megőrizzük és bővítsük politikai, gazdasági, műszaki-tudományos, kulturális és egyéb kapcsolatainkat a tőkésországokkal. Földrészünk népeinek alapvető érdeke a helsinki értekezleten elfogadott Záróokmány ajánlásainak megvalósítása, a helsinki folyamat továbbvitele, a madridi tanácskozás eredményes befejezése. Ez egyben fontos hozzájárulás lenne a világbéke ügyéhez is. Az enyhülési folyamat eredményeinek védelme érdekében együttműködésre törekszünk minden olyan erővel, amely kész cselekedni a béke megvédéséért, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, a különböző társadalmi rendszerű államok kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatainak fejlesztéséért. Folytatni kívánjüc a párbeszédet a tőkésországok politikai és társadalmi tényezőivel, elsősorban azokkal, amelyek hajlandók felelősen és realista módon megközelíteni a nemzetközi élet fő kérdéseit. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának a jövőben is nemzeti érdekeinket, a szocialista országok szövetségének erősítését, a béke, a társadalmi haladás, a szocializmus ügyét kell szolgálnia. VIL A párt nemzetközi tevékenysége A Magyar Szocialista Munkáspárt nemzetközi tevékenységével az elmúlt években is arra törekedett, hogy hozzájáruljon a kommunista és munkáspártok összefogásának, a mozgalom nemzetközi akcióképességének erősítéséhez. Megkülönböztetett figyelmet fordított a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő hagyományosan jó kapcsolatok fejlesztésére. Tovább bővítette kétoldalú kapcsolatait a szocialista, a tőkés- és a fejlődő országok kommunista és munkáspártjaival, nagy fontosságot tulajdonított az őszinte véleménycseréknek, a testvérpártok tapasztalatai megismerésének. Részt vett a közös akciókban, a nemzetközi tanácskozások munkájában, és kezdeményezőén lépett fel a vitás kérdések tisztázását szolgáló elméleti tanácskozások, kötetlen találkozók megtartásáért. Pártunk tevékenysége a jövőben is arra irányul, hogy előmozdítsa a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom befolyásának növekedését, a pártok közös fellépését a legfontosabb problémák megoldása, mindenekelőtt a világ békéjének megőrzése érdekében. A mozgalom egységének fontosságát, a marxizmus-leninizmus tisztaságának védelmét, a proletár internacionalizmus követelményeit, valamint az alkotó útkeresés jogosságát és szükségességét egyaránt szem előtt tartva vesz részt a