Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről

népek növekvő érdeklődést tanúsítanak az atomfegyvermentes övezetek létrehozá­sára vonatkozó javaslatok iránt, és támogatták az érintett felek közötti tárgyalások gondolatát. 8. Az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő államok képviselőinek madridi találkozóján kialakult helyzet megvitatása során a miniszte­rek hangsúlyozták: a mostani döntő szakaszban minden erőfeszítést a tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumentum egyeztetésének mielőbbi befejezésére kell össz­pontosítani. A dokumentum konkrét tartalmát illetően leszögezték, hogy az ülésen képviselt államok a jövőben is a prágai politikai nyilatkozatban kifejtett konstruktív álláspontjukból indulnak ki. Az ülés részvevői kifejezték azt a véleményüket, hogy jelenleg lehetőség van a madridi találkozó záródokumentuma egyeztetésének sikeres befejezésére, beleértve az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó konferencia összehívásának kérdését is. Ezzel összefüggésben véleménycserét foly­tattak a semleges és el nem kötelezett államok 1983. március 15-én benyújtott, megújított záródokumentum-tervezetéről. Megerősítették országaik álláspontját, hogy az összeurópai értekezleten részt vevő államok képviselőinek következő találkozóját Bukarestben tartsák meg. A madridi találkozó záródokumentuma sikeres egyeztetésének befejezése esetén az ülésen képviselt államok készek lennének pozitívan megvizsgálni a találkozó néhány részvevőjének javaslatát, hogy ezt a dokumentumot külügyminiszteri szin­ten fogadják el. Az ülés részvevőinek szilárd meggyőződése, hogy Európában továbbra is minden előfeltétele megvan annak, hogy a földrész államai és népei békében, biztonságban és együttműködésben éljenek. Ez mindenekelőtt maguknak az európai államoknak az erőfeszítéseitől függ. Az ülés a teljes egyetértés és az ott képviselt államok ama közös törekvése szellemében zajlott le, hogy tovább fokozzák erőfeszítéseiket Európa és az egész világ békéjéért és az enyhülésért folyó harcban. A maguk részéről — mint mindig ­készek konstruktív szellemben megvizsgálni más államok ilyen célokat szolgáló ja­vaslatait. A Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának következő ülését 1983 októberében Szófiában tartják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom