Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - Magyar vezetők üdvözlő távirata a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén

arról beszéltünk, hogy egy szilárdabb békéért küzdünk Európában, akkor ez azt is jelenti, hogy a világbékéért, egy biztonságosabb világért is küzdünk. És amikor ezt tesszük, meggyőződésünk, hogy népeink törekvéseinek, létérdekének teszünk ele­get. E két nap során, amit együtt töltöttünk, még pontosabban és jobban megismer­tük országaink hivatalos álláspontját a nemzetközi kérdésekben. Van néhány — nem is kevés és nem kis fontosságú - nemzetközi kérdés, amit azonos módon ítélünk meg, másokat hasonlóan, és vannak kérdések, amikben eltér az álláspontunk. De hadd hangsúlyozzam a legfontosabbat: a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésében, egy szilárdabb békéért való küzdelemben egyetér­tünk. És lehet, hogy e két nap alatt talán már kicsit segítettük is a jó ügyet. Maga a látogatás is bizonyítja, hogy a keleti-nyugati kontaktusok működnek, érdemi mó­don lehet tárgyalni egymással és megértésre törekedni. Ezért nekem úgy tűnik, hogy bizonyos nemzetközi kérdésekben - ilyen például a helsinki folyamat továbbvitele, a madridi tanácskozás eredményes befejezése — együtt is tudunk dolgozni, föllépni. Más fontos nemzetközi kérdésekben - nekem úgy tűnik -, ha nem is együtt, de külön-külön tudunk tevékenykedni egyazon célért: egy békésebb világért. Népeink között rokonszenv él, kölcsönös az érdeklődés egymás iránt, a két ország közt nincsenek vitás kérdések, s így kapcsolataink további fejlesztésének jók a feltételei. Megállapodtunk a kontaktusok bővítésében a legkülönbözőbb terüle­teken. Ha a további találkozók során is a mostani gyakorlatot követjük, s jó légkör­ben, nyíltan, reálisan, konkrétan foglalkozunk a kérdésekkel, az eredmények nem fognak elmaradni. Szeretném Elnök Urat biztosítani, hogy kormányzatunk, a ma­gyar társadalom különböző erői ebben a szellemben fognak az ön látogatásának a befejezése után is foglalkozni kapcsolatainkkal és a mindkét felet érdeklő nemzet­közi kérdésekkel. Befejezésül sok sikert kívánok Elnök Úrnak, kormányának, Franciaországnak, a francia népnek szociális törekvéseik megvalósításában, és — ami a legfontosabb — ahhoz is, hogy az Önök népe békében élhessen, dolgozhasson, alkothasson, és mun­kájának gyümölcsét békében élvezhesse. MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA A 11 MONGOL NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPÉN A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe, a népi forradalom győzelmének 61. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Jumzsagijn Cedenbalt, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárát, a Mongol Népköztársaság Nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom