Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1982. június 23-i üléséről (Részletek)

A magyar népgazdaság fejlődésében alapvető általános követelmény a termékek megfelelő minőségének biztosítása. Ez egyaránt vonatkozik a hazai és a nemzetközi piacra szánt termékekre. Ennek megfelelően gazdaságpolitikánk az eddiginél is fo­kozottabban mozdítsa elő a magyar termékek nemzetközi versenyképességének javí­tását. Szükséges, hogy a külkereskedelmi forgalom fejlődésének üteme a gazdaság növekedését, az export pedig az import emelkedését hosszú távon is meghaladja. 3. Hazánk aktív tagja a szocialista országok gazdasági közösségének, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. Nemzetközi gazdasági stratégiánkban továbbra is az a meghatározó, hogy alapvető nemzeti érdekünk a gazdasági együttműködés elmé­lyítése a KGST-országokkal. A minőségi tényezőkön alapuló gazdasági fejlődés ki­bontakozásának, a jelenlegi világgazdasági helyzetből adódó feladatok teljesítésének döntő feltétele - a belső erőfeszítések mellett - a szocialista gazdasági integráció magasabb szintre emelése, hatékonyabbá tétele. A Központi Bizottság megállapította, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi gazdasági feltételek között a KGST-n belüli együttműködés stabilizáló szerepet tölt be országaink gazdasági fejlődésében. Üdvözöljük a XXXVI. ülésszaknak az együtt­működés fejlesztését elősegítő állásfoglalásait, amelyek az energia- és nyersanyagel­látás távlati megoldását a feldolgozó-ipari együttműködés, elsősorban a szakosodás és a kooperáció fejlesztését, a jobb együttműködést az élelmiszertermelésben, a tudományos munka nagyobb koncentrálását és összehangolását szolgálják. A tagállamokkal együtt dolgozunk a gazdaságpolitika összehangolásán, a gaz­dasági együttműködés formáinak és módszereinek tökéletesítésén. Szorgalmazzuk a rendszeres információ- és tapasztalatcserét, a termelő vállalatok, a kutató- és fejlesz­tőintézetek közötti közvetlen kapcsolatok bővítését, valamint a szállítás fegyelem erősítését szolgáló új szabályzások kidolgozását és bevezetését. A Szovjetunió a legfontosabb gazdasági partnerünk, s ezért a kétoldalú kapcsola­tok keretében a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk a magyar—szovjet gazdasági együttműködés fejlesztésére. A többi európai szocialista országgal - építve gazdasági kapcsolataink hagyo­mányaira és eredményeire — mindenekelőtt a kölcsönösen előnyös gyártásszakosítás és termelési kooperáció útján bővítjük együttműködésünket. Az Európán kívüli szocialista országokkal folytatott együttműködésünkben is arra törekszünk, hogy gazdasági kapcsolataink minden lehetséges területen bővülje­nek. 4. A népek közös érdeke a gazdasági kapcsolatok fejlesztése a különböző társa­dalmi rendszerű országok között. Károsnak tartjuk és elítéljük a normális nemzet­közi gazdasági együttműködést bénító diszkriminációs lépéseket és törekvéseket. A Magyar Népköztársaság a tőkésországokkal a kölcsönös előnyök alapján fej­leszti gazdasági kapcsolatait. Támogatjuk a kereskedelmi forgalom bővítését és a kooperációit, a harmadik piacokon való együttműködést, a vegyes vállalatok létesí­tését is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom