Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyes külügyminiszter beszámolója az Országgyűlés téli ülésszakán
bodzsai Népköztársasággal a szocialista országokkal azonos kapcsolatok kiépítésén fáradozunk. Kapcsolataink fejlődésének a Kínai Népköztársasággal a jelenlegi, kínai vezetés szovjet- és szocialistaellenes, hegemóniára törő irányvonala állít korlátokat. A kínai vezetők nem egy esetben a békét is veszélyeztetik. Az európai szocialista országok nagyobb része tagja a Varsói Szerződésnek. Pártunk és kormányunk magasra értékeli a Varsói Szerződésben folyó munkát: ez a szervezet nemcsak tagállamainak védelméért tett mérhetetlenül sokat, de a szocialista és a tőkésországok békés együttműködéséért is. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete és Külügyminiszteri Bizottsága nagyon sok fontos és reális javaslatot tett az Észak-Atlanti Szövetség tagállamainak a leszerelés és az európai béke és biztonság megszilárdítása tárgyában. Nem a Varsói Szerződés tehet róla, hogy javaslataiból a másik fél csak néhányat volt hajlandó érdemben megvizsgálni. A Varsói Szerződés országai most is, bármely pollanatban készek az egyenjogú, minden állam biztonsági érdekeit figyelembe vevő leszerelési és biztonsági megállapodások megkötésére, önmagáért beszél az, hogy a NATO-országok erre ma még általában nem hajlandók. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa sokat tett a tagállamok gazdasági együttműködésének fejlesztéséért. Az élet azonban azt bizonyítja, hogy ez nem elég. Mi úgy véljük, hogy a tagországok együttműködését még szorosabbá kell tenni, meg kell gyorsítani a Komplex Program valóra váltását. Más hatékony intézkedések is szükségesek, hogy a tagországok gondjai enyhüljenek. Várakozással tekintünk a KGST-tagállamok vezetőinek tervezett találkozójára, részt vállalunk annak előkészítésében. Nagy fontossága van annak, hogy miképp alakul országunk viszonya a fejlett tőkésországokkal. Elmondhatjuk: kétoldalú kapcsolataink valamennyi fejlett tőkésországgal rendezettek, s azok fejlesztését — a kölcsönös előnyök alapján, a helsinki Záróokmány ajánlásaival összhangban - továbbra is fontos feladatunknak tartjuk. Meggyőződésünk, hogy kétoldalú kapcsolataink bővítésével — erőnkhöz mérten — hozzájárulhatunk a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kölcsönös megértés és bizalom légkörének erősítéséhez is. Ennek jegyében került sor a magyar vezető személyiségek és ezen országok vezető politikusainak megbeszéléseire. Kiemelkedőnek tartjuk Kádár János és más magyar vezetők tárgyalásait a hazánkba látogató nyugati államférfiakkal. Sokéves tapasztalat, hogy ezek a megbeszélések nagyban elősegítik mind a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, mind az álláspontok tisztázását és közelítését a különböző nemzetközi kérdésekben. Lázár György Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatásának nagy jelentőséget tulajdonítunk. Külön figyelmet fordítunk a kis és közepes nagyságú európai tőkésországokhoz fűződő kapcsolataink ápolására, az együttműködés fejlesztésére. Jó tanúbizonyság erre Ausztria kancellárjának, Dr. Bruno Kreiskynek a közelmúltban lezajlott magyarországi látogatása, s annak eredménye. Ide soroljuk miniszterelnökünknek Dá-