Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyes külügyminiszter beszámolója az Országgyűlés téli ülésszakán
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkáraként, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökeként a lenini elvekhez hűen szervezi és irányítja a szovjet kommunisták, a szovjet nép történelemalkotó tevékenységét. Születésnapja alkalmából az ön személyében megkülönböztetett tisztelettel köszöntjük a magyar nép közeli, igaz barátját, a magyar és a szovjet kommunisták, országainak és népeinek testvéri együttműködésének meggyőződéses hívét. Köszöntjük a kommunizmus, a szocializmus ügyének kiemelkedő harcosát, aki fáradhatatlan munkásságával gyümölcsözően segíti a szocialista közösség országai barátságának elmélyítését, népeink kölcsönösen előnyös, sokoldalú együttműködésének továbbfejlesztését. Köszöntjük az igaz internacionalistát, aki szilárd elvi alapokon állva, eredményesen tevékenykedik a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a világ forradalmi erői egységének és összeforrottságának erősítésén. Ön, tisztelt Brezsnyev Elvtárs, joggal vívott ki széles körű nemzetközi elismerést és tiszteletet abban a világméretű harcban, amely a népek szabadságáért, függetlenségéért, haladásért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés-egymás mellett éléséért, az emberiséget fenyegető nukleáris háború veszélyének elhárításáért, a tartós béke megteremtéséért folyik. Szívből kívánunk önnek, kedves Leonyid Iljics Brezsnyev Elvtárs, személyes boldogságot, jó egészséget és további sikereket, töretlen alkotóerőt a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam élén végzett tevékenységéhez — a nagy szovjet nép, szocialista közösségünk, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a tartós és szilárd békét óhajtó népek javára. Budapest, 1981. december 19. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében: Losonczi Pál elnök A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében: Kádár János, első titkár PÚJA FRIGYES KÜLÜGYMINISZTER BESZÁMOLÓJA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 18 TÉLI ÜLÉSSZAKÁN Megtisztelő kötelességemnek teszek eleget, amikor — alkotmányos gyakorlatunkhoz híven - beszámolok a Magyar Népköztársaság Kormányának külpolitikai tevékenységéről, álláspontjáról a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseiben. Pártunk XII. kongresszusa, majd ezt követően a múlt év szeptemberében elfogadott kormányprogram is megkülönböztetett figyelmet szentelt nemzetközi feladatainknak. Ez érthető, hiszen szocialista építőmunkánk előrehaladása szorosan összefügg a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet alakulásával. Itt, a Parlamentben is számos