Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről
bizalomerősítő intézkedések övezetét a nyugati országok is megfelelő mértékben kiszélesítik. Kifejezték meggyőződésüket, hogy ha a madridi találkozó valamennyi résztvevő állama kellő politikai akaratot és reálizmust tanúsít, sikerül egyetértést elérni a konferencia összehívásában. Az ülésen képviselt államok támogatják a Lengyel Népköztársaságjavaslatát a konferencia Varsóban történő összehívására. 11. Az ülés részvevői nagy jelentőséget tulajdonítanak, hogy a madridi találkozón intézkedéseket fogadjanak el az államok közötti kapcsolatoknak a Záróokmányban megfogalmazott elvei további erősítése céljából, valamint annak is, hogy az össz-európai értekezleten résztvevő összes állam maradéktalanul tartsa be ezeket egymás közötti és más államokkal való kapcsolataiban. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés elmélyítésével kapcsolatos további intézkedések egyeztetése a madridi találkozón, beleértve a diszkriminatív akadályok és korlátozások elhárítását is, elősegíteni az össz-európai értekezlet valamennyi állama előtt álló gazdasági feladatok sikeres megoldását. Az ülésen hangsúlyozták, hogy a madridi találkozón lehetőség nyílik arra, hogy a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és az emberi kapcsolatok - beleértve az ifjúsági kapcsolatokat - területén további intézkedésekben egyezzenek meg a helsinki megállapodások megvalósításáról a Záróokmány által meghatározott elvi alapon. Az ülés részvevői kívánatosnak tartják, hogy a madridi találkozón előrehaladás történjen a Földközi-tenger térségének biztonságára és együttműködésére vonatkozó kérdések egyeztetésében is. Az ülésen képviselt államok úgy vélik, hogy az európai kontinens biztonságának erősítése és az együttműködés fejlesztése töretlen előrehaladásának szempontjából fontosak és szükségesek az össz-európai tanácskozáson részt vevő államok közös erőfeszítései a Záróokmány előírásainak megfelelően és a Helsinkiben megkezdett folyamat keretein belül. Támogatják a Román Szocialista Köztársaság javaslatát, hogy az össz-európai tanácskozáson résztvevő államok képviselőinek következő találkozójára Bukarestben kerüljön sor. A miniszterek egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy a madridi találkozó valamennyi részvevőjének jelenleg további erőfeszítéseket kell tenni, hogy a találkozó sikeresen záruljon. 12. Kiemelték annak elvi jelentőségét, hogy a nemzetközi helyzet további súlyosbodásának megelőzése érdekében ne kerüljön sor új katonai-politikai szövetségek létrehozására és a meglevők kiszélesítésére, azok tevékenységének új térségekre való kiterjesztésére. Az ülés részvevői megerősítették államaik korábban már többször előterjesztett javaslatait is, hogy egyidejűleg oszlassák fel a Varsói Szerződést és a NATO-t, és első lépésként számolják fel katonai szervezeteiket, amit katonai tevékenységük kölcsönös csökkentésével kezdjenek.