Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - A Magyar Népköztársaság Kormányának állásfoglalása az ENSZ Közgyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó második rendkívüli ülésszakáról
Ebben a helyzetben a világ békeszerető erőinek minden eszközt meg kell ragadni, minden fórumot fel kell használni a katonai szembenállás csökkentése, az enyhülés vívmányainak megőrzése érdekében. Úgy véljük, hogy a Közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakának is ezt a célt kell szolgálnia. A magyar Kormány az ülésszaktól — de már előkészítő fázisától is - azt várja, hogy új lendületet ad az államok leszerelési erőfeszítéseinek, hozzájárul mind az előző rendkívüli ülésszak Záróokmánya akcióprogramjának végrehajtásához, mind pedig új leszerelési javaslatok kidolgozásának az ösztönzéséhez, s ezzel elősegíti a kölcsönös bizalom erősítését, a nemzetközi légkör javítását. Az ülésszak arra is jó alkalmat nyújt, hogy mozgósítsa a világ országainak a közvéleményét a leszerelés ügyének előmozdítására. A magyar Kormány tisztában van azzal, hogy a második rendkívüli leszerelési ülésszak sikere döntő mértékben a résztvevők politikai készségén és akaratán múlik. Ugyanakkor a munka helyes megszervezésének, a jól megválasztott napirendnek is megvan a maga szerepe. Ezzel összefüggésben a magyar Kormány a következő megfontolásokat terjeszti elő: — A második rendkívüli leszerelési ülésszaknak meg kell őriznie mindazon eredményeket, amelyeket az előző ülésszak elért. A Záróokmányban rögzített elvek — amelyeknek elfogadását az eltérő érdekek kölcsönös figyelembevétele tette lehetővé — hosszabb időszakra érvényesek. Ebből következően a második rendkívüli leszerelési ülésszaknak nem lehet feladata a Záróokmány felülvizsgálata, vagy valamiféle „korszerűsítése". — Ugyanakkor az ülésszak — a következő időszak leszerelési feladatainak megállapítása céljából — áttekintheti a Záróokmány akcióprogramjában foglalt feladatok megvalósításának a kérdését. — Fontos annak biztosítása, hogy az ülésszak ne a másodrendű fontosságú kérdésekre összpontosítsa figyelmét, amilyenek például a leszerelési mechanizmust érintő kérdések, hanem a leszerelést ténylegesen előrevivő, konkrét intézkedések előmozdítására. — Egy megfelelően kidolgozott Átfogó Leszerelési Program alkalmas keret lehet a fenti célok realizálására. Az Előkészítő Bizottság legfontosabb feladata az lesz, hogy az ülésszak jellegét, feladatait meghatározó és minden érintett számára elfogadható napirendi javaslatot kidolgozzon. A Magyar Népköztársaság Kormányának a véleménye szerint a napirendnek elég általánosnak kell lennie ahhoz, hogy a megfelelő rugalmasságot, és elég konkrétnak, hogy az akcióra orientált jelleget biztosítsa. Az érdemi napirendi pontokat illetően, minden bizonnyal szükség lesz egy — általános vitára (amely alkalmat ad a nemzetközi helyzet áttekintésére a X. rendkívüli ülésszak döntéseinek és javaslatainak végrehajtása szempontjából) és egy