Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1980

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Lázár Györgynek, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének beszéde a magyar-kambodzsai barátsági és szolidaritási nagygyűlésen

KGST tagállamaival. Ezen belül számunkra külön is nagy fontossága van közös barátunkkal, a Szovjetunióval meglevő kapcsolataink állandó továbbfejlesztésének. A mai, feszültebb nemzetközi légkörben is szilárd meggyőződésünk, hogy a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, a béke, az eny­hülés, az egyetlen járható út az emberiség számára. A nemzetközi élet legnyugtalanítóbb jelensége és egyúttal a feszültség növeke­désének fő oka, hogy a NATO-országok, de különösen az Egyesült Államok szélső­ségesen reakciós körei új fegyverkezési hullámot indítottak el. A békeszerető erők nagy feladata napjainkban, hogy megállítsák a fegyverkezési hajszát, megvédjék az enyhülés eredményeit, és új lendületet adjanak a leszerelésért folyó küzdelemnek. Mi változatlanul azért szállunk síkra, hogy az egyenlő biztonság a fegyverzetek alacsonyabb szintjén valósuljon meg. A NATO terve a középhatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai elhelye­zésére országunk biztonságát is veszélyezteti. Közvetlenül érdekeltek vagyunk tehát a rakétafegyverek — beleértve az előretolt telepítésű amerikai nukleáris eszközöket is — korlátozásában. Teljes mértékben támogatjuk az ezzel kapcsolatos szovjet javas­latot, s reméljük, hogy az e kérdésben elkezdődött szovjet—amerikai megbeszélések eredményre vezetnek. A nemzetközi küzdőtér fontos területe Európa. Abban, hogy ezen a földrészen az elmúlt években viszonylag gyümölcsöző együttműködés alakult ki, nagy része van a helsinki értekezlettel elindult pozitív folyamatnak. A madridi találkozóról szólva: a magunk részéről azt tartjuk, hogy a tárgyalások légkörét mérgező vádaskodásokat elkerülve az európai együttműködés továbbfej­lesztését szolgáló további érdemi javaslatok konkrét megvitatására kell helyezni a hangsúlyt, mert a konferencia ezzel járulhat hozzá a helsinki Záróokmány ajánlásai­nak megvalósításához, az európai együttműködés erősítéséhez, az enyhüléshez. A nemzetközi légkört terhelő feszültségekről szólva: az egész világ, de földré­szünk békéje és biztonsága szempontjából is nagy fontosságot tulajdonítunk a vál­sággócok felszámolásának, sürgetjük a válsághelyzeteket kiváltó okok megszünteté­sét. Ennek jegyében szolidárisak vagyunk a haladásért, a nemzeti függetlenségért, az önrendelkezésért, a gyarmati elnyomás, az újgyarmatosítási törekvések ellen harcoló népekkel, s erőnkhöz mérten támogatást nyújtunk igazságos harcukhoz. Hazánk az elsők között üdvözölte Kambodzsa hazafias forradalmi erőinek 1979. január 7-i győzelmét, amely - a Vietnami Szocialista Köztársaság segítségével — véget vetett a Pol Pot-rezsim népírtó uralmának. Teljes mértékben solidarisait vagyunk a kambodzsai néppel, támogatjuk annak egyedüli törvényes képviselőjét, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanácsot. Úgy vél­jük, hogy a demokratikus, el nem kötelezett, s a szocializmus felé haladó, független Kambodzsai Népköztársaság léte, s az arra irányuló törekvése, hogy az egyenlőségre és a kölcsönös tiszteletre alapozva baráti kapcsolatokat építsen ki minden országgal, fontos hozzájárulás a nemzetközi enyhüléshez, a délkelet-ázsiai és a világbéke meg­őrzésére tett erőfeszítésekhez. Jól példázza ezt a Kambodzsai Népköztársaság, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom