Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Közös közlemény Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének ausztriai hivatalos látogatásáról
és jelentősen hozzájárul az együttműködés kiszélesítéséhez Európában és az egész világon. A két fél szolidaritásáról biztosította a SWAPO, a Zimbabwei Hazafias Front, az Afrikai Nemzeti Kongresszus — Namíbia, Zimbabwe és a Délafrikai Köztársaság népei törvényes képviselőinek — harcát, amely a gyarmatosítás és a faj üldözés felszámolására irányul. Síkraszálltak annak érdekében, hogy minden téren fokozzák a harcot a gyűlöletes apartheid rendszer ellen, és nyomatékosan követelték; foganatosítsanak kötelező jellegű gazdasági szankciókat a pretoriai rezsim ellen, s így kényszerítsék az ENSZ határozatainak tiszteletben tartására. A tárgyaló felek elítélték a kínai vezetők politikáját, mert minden téren akadályozza a nemzetközi enyhülés folyamatát, s szövetségre lép a nemzetközi reakció legszélsőségesebb erőivel. Ez a politika nemcsak a délkelet-ázsiai térséget fenyegeti súlyosan, hanem az egész világ békéjét és biztonságát is. Elítélték a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni kínai agressziót, és hangot adtak annak a kívánságuknak, hogy a két ország közötti viszályt tárgyalások útján, a két ország szuverenitása és területi integritása elve alapján oldják meg. Követelték, hogy Kína tartsa tiszteletben Vietnam, Laosz és Kambodzsa területi sérthetetlenségét. A felek aggodalmukat fejezték ki a békét és biztonságot veszélyeztető közel-keleti válság miatt is. A két külügyminiszter megbeszélései baráti, elvtársi légkörben folytak, és valamennyi megtárgyalt kérdésben teljes nézetazonosság mutatkozott a felek között. Paulo Jorge hivatalos baráti látogatásra hívta meg a magyar külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. KÖZÖS KÖZLEMÉNY LOSONCZI PÁLNAK, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA 29 ELNÖKÉNEK AUSZTRIAI HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke dr. Rudolf Kirchschlägernek, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökének a meghívására május 28-án és 29-én hivatalos látogatást tett az Osztrák Köztársaságban. Az Elnöki Tanács elnöke megtekintett egy mezőgazdasági üzemet és felkereste a bécsi nemzetközi konferenciaközpontot. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken a két államelnök beható véleménycserét folytatott a magyar—osztrák kapcsolatok fejlődéséről, valamint a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről.* * A tárgyalásokon részt vettek : Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mellett Marjai József miniszterelnök-helyettes, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a MT Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Nagy János külügyminiszter-helyettes, dr. Randé Jenő nagykövet, dr. Rudolf Kirchschläger, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke mellett dr. Willibald Pahr szövetségi külügyminiszter,