Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közlemény a KGST Végrehajtó Bizottsága 92., moszkvai üléséről
részt vett Sz. Gligc-rijevics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja, Jugoszlávia állandó képviselője a KGST-nél. Részt vett a munkában Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Az ülésen Rudolf Rohlicek, Csehszlovákia képviselője elnökölt. Az ülés résztvevői melegen üdvözölték az NDK küldöttségét s rajta keresztül a köztársaság dolgozóit a történelmi esemény, az NDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy az NDK az NSZEP vezetésével kiemelkedő sikereket ért el a társadalmi-gazdasági fejlődésben, tevékenyen hozzájárul a KGST keretein belül a testvéri gazdasági együttműködés fejlesztéséhez és megszilárdításához. Annak kapcsán, hogy a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa között 15 évvel ezelőtt hozták létre az együttműködést, a résztvevők megállapították: az együttműködés sikeresen fejlődik a teljes egyenjogúság, a szuverenitás, a nemzeti érdekek és a kölcsönös előnyök tiszteletben tartása elveinek alapján. A Végrehajtó Bizottság ülésén a fő figyelmet a KGST XXXIII. ülésszakán hozott határozatok gyakorlati megvalósítása kérdéseinek szentelték. Jóváhagyták azoknak a többoldalú együttműködési megállapodásoknak és más intézkedéseknek a jegyzékét, amelyek arra irányulnak, hogy megvalósítsák az ipari, a mezőgazdasági és a közlekedési hosszú távú együttműködési célprogramokat. Ezeket az intézkedéseket a KGST szerveinek a tanács XXXIV. ülésszakáig terjedő időszakban kell kidolgozniuk. Megvitatták, hogyan áll azoknak a szerződéseknek az előkészítése, amelyek fejlesztik és szélesítik a szakosítást és a kooperációt a traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek, az automatikus gépsorok, a különleges, a nehéz és az egyéb fémmegmunkáló gépek, így a programvezérlésű szerszámgépek gyártásában, valamint az ezekhez szükséges egységesített kiegészítő alkatrészek és berendezések gyártásában. A Tanács megfelelő szerveit megbízták azzal, hogy dolgozzák ki azoknak az együttműködési intézkedéseknek a tervezetét, amelyek a műszaki színvonal emelésére és a termékek minősége javítására irányulnak. Ugyancsak megbízták a Tanács szerveit az olyan javaslatok kidolgozásával is, amelyek célja, hogy a gépgyártásban, a rádiótechnikai és az elektronikai iparban szélesebb körben alkalmazzák a szabványosított elemeket. Ugyancsak javaslatokat kell kidolgozni arra, hogy korszerűsítsék a KGST tagállamainak közös erőfeszítéseivel épülő objektumok építésének gazdasági és szervezési feltételeit. A Végrehajtó Bizottság áttekintette, hogyan valósítják meg az érdekelt KGST-tagállamok azokat az intézkedéseket, amelyek rendeltetése: többoldalú alapon számos olyan ipari létesítmény felépítése a Vietnami Szocialista Köztársaságban, amelyek nagy jelentőségűek az ország népgazdaságának fejlődése szempontjából. A KGST XXXII. és XXXIII. ülésszakán határozatokat fogadtak el az együttműködés szervezetének tökéletesítéséről. A Végrehajtó Bizottság ülése ezzel kapcsolatban jóváhagyta a Tanács több szervének normatív dokumentumait, amelyek a gyakorlati munka hatékonyságának növelésére irányulnak. Áttekintettek és jóváhagytak több olyan intézkedést is,