Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Magyar vezetők üdvözlő távirata a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén

közötti 750 kilovoltos távvezetéknek Albertirsa—Göd közötti szakasza. Megépült az Adria kőolajvezeték magyarországi szakasza. Megkezdődött a gabcikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszer közös építése. A miniszterelnökök áttekintették azoknak a tárgyalásoknak eredmé­nyeit, amelyeket a két ország központi tervező szerveinek elnökei a közel­múltban folytattak, és jóváhagyták azokat. Rámutattak arra, hogy további erőfeszítéseket kell tenni a tervegyeztetés mielőbbi sikeres befejezésére. Fontosnak tartják, hogy megkezdődjék a gazdasági együttműködés prog­ramjának kidolgozása az 1990-ig terjedő időszakra. A két miniszterelnök kedvezően értékelte a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bizottság tevékenységét. Hangsúlyozták a két fél érdekeltségét a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság gazdasági együttműködésének, árucsere-forgalmának további bő­vítésében az 1981—1985-ös időszakra is. A felek nagy jelentőséget tulajdonítanak a KGST munkájának a sok­oldalú gazdasági együttműködés további elmélyítésében, és előmozdítják az integrációs célprogramok megvalósítását. Megelégedéssel állapították meg, hogy egészségesen fejlődnek a kapcso­latok a kultúra, az oktatás és a tudomány területén. Kifejezték készségü­ket e kapcsolatok további bővítésére. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mi­niszterelnöke az időszerű nemzetközi kérdésekről szólva kifejezte kormá­nya szilárd elhatározását, hogy tovább erősítik a két ország szövetségét a Szovjetunióval, a szocialista közösség többi országával. Hangsúlyozták, hogy a két ország a Varsói Szerződés Szervezetének keretében fokozza in­ternacionalista együttműködését a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a leszerelésért, a világ békéjéért és biztonságáért folytatott harcban. A miniszterelnökök tárgyalásai szívélyes, elvtársi légkörben, a teljes nézetazonosság jegyében zajlottak le, és hozzájárultak a két ország együtt­működésének elmélyítéséhez, a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népei testvéri barátságának erősítéséhez. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke hivatalos baráti látogatásra hívta meg Lubomir Strougalt, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökét, aki a meghívást köszönet­tel elfogadta. SZEPTEMBER MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA A VIETNAMI SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG 2 NEMZETI ÜNNEPÉN A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György és Apró Antal a következő üdvözlő táv­iratot küldte Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizott-

Next

/
Oldalképek
Tartalom