Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény a KGST XXXIII. ülésszakáról

elősegíti a béke és az enyhülés megszilárdítását, a háborús veszély ki­küszöbölését, a leszerelés ügyét, a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok kapcsolatainak erősítését. A magyar és a bolgár fél mély megelégedését fejezte ki, hogy a két párt- és kormányküldöttség találkozója szívélyes, baráti légkörben zaj­lott le, és a tárgyalások a nézetazonosság jegyében folytak az összes kér­désben. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a megbeszélések újabb fon­tos hozzájárulást jelentenek a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bol­gár Kommunista Párt, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztár­saság testvéri barátságának további elmélyítéséhez, sokoldalú együttmű­ködésének bővítéséhez a marxizmus—leninizmus és a proletár interna­cionalizmus elvei alapján. Egyúttal jól szolgálták a szocialista közösség egységét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összeforrottsá­gának erősítését. A magyar párt- és kormányküldöttség a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében meghívta Tódor Zsivkov elvtársat, hogy a Bolgár Nép­köztársaság párt- és kormányküldöttségének élén tegyen hivatalos bará­ti látogatást a Magyar Népköztársaságban. A meghívást köszönettel el­fogadták. 28 KÖZLEMÉNY A KGST XXXIII. ÜLÉSSZAKÁRÓL Moszkvában június 26. és 28. között megtartották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXIII. ülésszakát. Az ülésszak munkájában részt vettek a KGST-tagállamok küldöttsé­gei. A bolgár küldöttséget Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, a csehszlovák küldöttséget Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormányának elnöke, a kubai kül­döttséget Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettese, a Minisztertanács elnökhelyettese, a lengyel küldöttsé­get Mieczyslaw Jagielski, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar küldöttséget Lázár György, a Magyar Népköz­társaság Minisztertanácsának elnöke, a Mongol küldöttséget Zsambin Batmönh, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, az NDK-küldöttséget Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, a román küldöttséget Ilié Verdét, a Román Szocialista Köztársaság Kormányának első minisztere, a szovjet küldött­séget Alekszej Koszigin, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövet­sége Minisztertanácsának elnöke, a vietnami küldöttséget Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke vezette. A KGST és a JSZSZK kormánya közötti egyezmény értelmében az ülésszakon részt vett Jugoszlávia küldöttsége Dragoljub Sztavrevnek, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökének vezetésével. A KGST 30 éves tevékenységének szentelt ülésen meghívottként részt vettek a következő országok küldöttségei: az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság küldöttségét Sah Vali miniszterelnök-helyettes és közegész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom