Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja küldöttségének magyarországi látogatásáról - Közlemény az MSZMP küldöttségének a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról

valamint véleménycserét folytattak a kölcsönösen érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről. A JSZP tárgyaló küldöttsége, amelyet Szalem Szaleh, a PB póttagja, a KB titkára vezetett, ismertette a jemeni nép harcát, amelyet az imperia­lista és a reakciós erők ellen a nemzeti függetlenség, a forradalom vívmá­nyainak megvédéséért, a jemeni nép egységéért és az egyesített demok­ratikus Jemen megteremtéséért folytat. A két párt képviselői megelégedéssel állapították meg, hogy gyümölcsö­zően fejlődnek a kétoldalú kapcsolatok. Az MSZMP és a JSZP együttmű­ködése a proletár internacionalizmus elvei alapján jól szolgálja a magyar és a jemeni nép, a két ország baráti kapcsolatainak elmélyítését. A két fél véleménycseréjét a nemzetközi kérdésekről a nézetek azonos­sága jellemezte. Hangsúlyozták, hogy a nemzetközi enyhülés a világ va­lamennyi népének érdekét szolgálja. Egyidejűleg rámutattak, hogy a hi­degháborús erők a fegyverkezési verseny fokozásával, új tömegpusztító fegyverek kifejlesztésével a feszültség növelésére törekszenek. Aláhúzták, hogy a politikai enyhülést ki kell terjeszteni katonai területre is. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a SALT—II megállapodás mielőbbi megköté­sének. Az MSZMP és a JSZP képviselői különös figyelmet szenteltek a közel­keleti helyzetnek. Rámutattak, hogy a különutas alkudozások, a Camp Davidben aláírt keretmegállapodások nem szolgálhatnak az igazságos és tartós béke alapjául, ellentétesek az arab népek érdekeivel, bonyolultab­bá tették a helyzetet, növelték a feszültséget a térségben. Állást foglal­tak a különmegállapodásra irányuló törekvésekkel szemben. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a válság átfogó igazságos rendezését valamennyi érdekelt fél bevonásával a palesztin nép egyedüli törvényes képviselője, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egyenjogú részvételé­vel lehet biztosítani. Az igazságos rendezés alapvető feltétele az izraeli csapatok kivonása az 1967-ben megszállt összes arab területről, a palesz­tin nép törvényes jogainak elismerése, beleértve jogát a hazájába való visszatérésre, az önálló állam létrehozására, valamint a térség minden né­pe jogának elismerése a békében és a biztonságban való létezéshez. Ez­zel összefüggésben hangsúlyozták a Varsói Szerződés tagállama inak moszkvai nyilatkozatában ismételten megerősített elvi álláspont jeleritő­ségét. Méltatták a Szilárdság Frontja damaszkuszi értekezletének határozatait, nagyra értékelték a bagdadi csúcsértekezlet állásfoglalását, amely gátat emel a különutas alkudozás előtt. Üdvözölték Szíria és Irak megállapodá­sát az imperialista és cionista tervekkel szemben. Elítélték azokat az imperialista és reakciós kísérleteket, amelyek ag­resszív paktum létrehozására irányulnak az Arab-öböl és a Vörös-tenger térségében. Ezek a törekvések a feszültség növelését célozzák, és veszé­lyeztetik a térség népeinek független, békés fejlődését. Szolidaritásukról és teljes támogatásukról biztosították Afrika nemze­ti felszabadító mozgalmait. Elítélték a NATO beavatkozását az afrikai ügyekbe, és az úgynevezett afrikai békefenntartó erők létrehozására irá­nyuló kísérleteket. Aláhúzták annak fontosságát, hogy Afrika Szarván ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom