Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Benke Valériának, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának felszólalása az Országos Béketanács IX. kongresszusán. (Részletek)
szolidált tőkésországokban is — különösen a legutóbbi nagy gazdasági válság, az infláció, a munkanélküliség növekedése óta — mind több a vita és az élesedő harc akörül, milyen legyen a dolgozók demokratikus uralma, s hogyan, milyen úton és eszközökkel érhető el. Mindezek pedig azt jelzik, hogy a szocialista megoldás gondolata terjed. A békemozgalom tehát kedvezőbb talajon dolgozhat most, kedvezőbb lehetőségei nyílnak arra, hogy a közvéleményre hasson. E közvélemény nyomásával kell kényszerítő erőt találnunk arra, hogy a kormányok ne tudják kivonni magukat a leszerelés parancsoló követelménye alól. Ez a feltétele a háború nélküli világnak. Mint azt előttem több felszólaló is kifejezte, már nem egyszerűen háború nélküli állapotot óhajtunk — amelyet azonban még fenyegetések, gazdasági és szellemi veszteségek terhelnek —, hanem a nemzetközi kapcsolatok olyan új rendjét, amely a népek önálló döntési jogát garantálja a maguk választotta úthoz; amely a társadalmi rendszerek előnyei vagy hátrányai felől nem a harcmezőn vagy légicsatákban — és a mind nagyobb költségeket felemésztő haditechnikában — kívánja meggyőzni a maga értékeiről az embereket, hanem a békés építés, az alkotó munka lehetőségeivel és eredményeivel. A békemozgalomnak is életeleme a párbeszéd, és a vita. Az egység a fő kérdésben nem azt jelenti, hogy a vitákat a társadalmi fejlődésről, sőt magát a társadalmi küzdelmet félre lehet tenni, elhalasztani akkorra, amikor már nem lesz háborús veszély. A békemozgalom híveinek is meglehet az egymástól különböző véleményük a társadalmi berendezkedés kívánatos formájáról, egyik vagy másik részletkérdéséről. De meg kell tanulniuk úgy vitatkozni e kérdésekről, hogy az ne gyengítse, inkább erősítse az összefogást a közös érdekű ügy, a béke jetvára. A békemozgalom gyakorlatában annak kell kifejezésre jutnia, hogy e nézetkülönbségek nem jelenthetnek akadályt a béke védelmében, a nagy világméretű összefogásban. E nagyszabású békemunka két döntő tényezője a Szovjetunió és a szocialista országok tekintélye, ereje, valamint a szocialista eszme vonzásának növekedése. Mellette a harmadik tényezőt azok a nyugati, reálisan gondolkodó polgári erők jelentik, amelyek ugyan nyilvánvalóan nem a szocializmus, hanem a tőkés rend hívei, mégis készek voltak a Szovjetunióval és velünk együttműködni az enyhülésért. Az a közvélemény, amelyet ezek a realista politikusok képviselnek és befolyásolnak, helyeselte a helsinki Záróokmány aláírását, és várta kedvező hatását. A felfegyverkezésben érdekelt monopolista csoportok és a tömegtájékoztatásban az ő érdekeiket szolgáló erők azonban Helsinki után egy-egy ügyes manőverrel, a Záróokmány egyes szavait annak lényege ellen fordítva, ellentámadásra indultak az enyhüléssel szemben. Ma is nélkülözhetetlen tehát: a béke hívei ne engedjék az elsőrendű kérdést, az atomháború és a fegyverkezés veszélyeit semmilyen ködfüggönnyel eltakarni. A nyugati közvélemény progresszív köreinek bátorító támogatására szükség van azon realista polgári politikusok konzekvensebb és határozottabb fellépéseihez, akiken múlik, hogy mikor és mennyire sikerül a szocialista országokkal kialakuló