Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Varsói Szerződés tagállamainak nyilatkozata
A tanácskozáson képviselt államok támogatják a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a koreai nép nemzeti eszméje megvalósulására irányuló konstruktív kezdeményezéseit, az ország minden idegen beavatkozás nélküli, független, békés és demokratikus egyesítését. A szocialista országok a felszabadult országokkal fenntartott kapcsolataikban szigorúan tiszteletben tartják az egyenjogúság, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönösen előnyös együttműködés elvét. A szocialista országok a világ egyetlen térségében sem törekednek kiváltságokra, nem igényelnek katonai támaszpontokat, nem hajszolnak koncessziókat. A szocialista országok, amelyek elvi alapokon ellenzik a befolyási övezetek létrehozására irányuló imperialista politikát, sohasem vesznek részt a befolyási övezetekért vívott harcban. Az ülés résztvevői, a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló elvi politikájuktól vezérelve, következetesen fellépnek azért, hogy az újonnan felszabadult országok közötti vitákat — akárcsak a többi állam közöttieket — békés politikai eszközökkel, tárgyalások útján rendezzék. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozzák, hogy az egész emberiség haladása szempontjából különleges jelentősége van annak a harcnak, amely az elmaradottság felszámolásáért, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és demokratikus alapon való átalakításáért, az új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért, a mindenfajta megkülönböztetésről való lemondásért, a fejlődő országok természeti erőforrásainak és embertartalékainak az imperialista monopóliumok általi kizsákmányolása megszüntetéséért folyik. A tanácskozás résztvevői úgy értékelik, hogy ez a harc az imperializmus és gyarmati rendszere ellen vívott küzdelem közvetlen folySíkraszállnak amellett, hogy valamennyi állam, társadalmi rendjétől, földrajzi helyzetétől, méreteitől, gazdasági és katonai erejétől függetlenül, a legtevékenyebben és egyenjogúan vegyen részt a világfejlődés időszerű problémáinak megoldásában. A tanácskozáson képviselt államok meggyőződése, hogy politikájuk — amelyet a népeknek a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcával összefüggésben folytatnak — világos és elvi politika, amely hozzájárul a béke megszilárdításához, a népek szabadsága nagy ügyének sikereihez. IV. Veszélyes tendenciákat szül a nemzetközi helyzet fejlődésében az imperialista köröknek az a politikája is, amely egyfelől ösztönzi és támogatja a fasiszta és más reakciós rezsimeket az emberi jogok durva és tömeges megsértésében, másfelől az emberi jogok problémáját megpróbálja felhasználni a szocialista országok belügyeibe való beavatkozásra, a szocialista társadalmi rendszer elleni támadásokra. A delegációk az e kérdésekről folytatott véleménycsere során abból indultak ki, hogy az összeurópai értekezlet résztvevői a helsinki Záróok-