Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Varsói Szerződés tagállamainak nyilatkozata

gál. A Politikai Tanácskozó Testület ülésén képviselt államok szükséges­nek tartják felhívni valamennyi békeszerető erő figyelmét arra, hogy mindez súlyos károkat okoz a béke és a biztonság megszilárdításának és a nemzetközi együttműködés fejlődésének. Az imperialista és reakciós erőknek a nemzetközi helyzet súlyosbítá­sára irányuló tevékenysége csakis határozott ellenállásba ütközhet min­denki részéről, akinek drága a béke, a népek nyugodt élete és alkotó munkája, s aki korunk egyik legfontosabb feladatának tekinti a hábo­rús veszély leküzdését. A Politikai Tanácskozó Testület ülésén részt vevő államok, amelyeknek meggyőződése, hogy a béke és a haladás szakadatlanul növekvő erői ké­pesek új, jelentős sikerek kivívására a békéért és a népek szabadságáért folyó harcban, kinyilvánítják eltökéltségüket, hogy a többi békeszerető állammal, az összes haladó és demokratikus erővel és a széles néptöme­gekkel együttműködve új ösztönzést adnak a helsinki Záróokmány mint egységes egész megvalósításának, annak, hogy új megállapodások szüles­senek az együttműködés fejlődését és az európai, valamint a világméretű, valóságos biztonság elérését célzó konkrét intézkedésekről és lépésekről. Készek arra is, hogy teljes aktivitással és energiával vegyenek részt a leg­fontosabb nemzetközi problémák megoldásában. II. A békét és a nemzetközi biztonságot, az enyhülést, a népek függetlensé­gét, gazdasági és társadalmi fejlődését fenyegető legnagyobb veszély a fegyverkezési hajsza folytatása és fokozódása, ütemének és méreteinek növekedése. A fegyverkezési hajsza fokozódása — amelyért a legagresszívabb im­perialista körök felelősek — nyilvánul meg a NATO Tanács washing­toni ülésen elfogadott határozatokban, amelyek több tízmilliárd dollárt irányoznak elő katonai célokra, az amúgy is felduzzasztott katonai költ­ségvetések növelésére. Ezen az ülésen új, évtizedekre szóló programot fo­gadtak el, amely fegyveres erőik fejlesztését szolgálja. A NATO-nak a fegyverkezési hajsza fokozására irányuló ezen határozatai és más de­monstratív katonai lépései is arra irányulnak, hogy a NATO-országok katonai előnyökre tegyenek szert a szocialista államokkal és a világ más országaival szemben. Arra számítanak, hogy ezzel rákényszerítik akara­tukat a független államokra, és visszavetik a népeknek a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért vívott harcát. E lépések szöges ellentétben állnak a helsinki Záróokmány állásfoglalá­saival, és újabb akadályokat támasztanak Európa államai és népei köl­csönös megértésének és békés együttműködésének útján. A béke érdeke azt kívánja, hogy a NATO tagállamai mondjanak le az elfogadott határo­zatokról, és lépjenek a leszerelés, a békés légkör megteremtése, az össz­európai értekezleten részt vett valamennyi állam közötti kölcsönös meg­értés és bizalom útjára. A Varsói Szerződésben részt vevő szocialista országok határozottan fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom