Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1977

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közös közlemény Raymond Barre francia miniszterelnök hivatalos magyarországi látogatásáról

cia együttműködés kibővítéséhez és elmélyítéséhez, valamint a meglevő lehetőségek jobb kihasználásához. A felek megállapították, hogy a két ország kormányfőinek találkozói újabb lendületet adtak a magyar—francia kapcsolatoknak. Kifejezték óha­jukat, hogy a felső szintű érintkezések a jövőben rendszeresen folytatód­janak. A felek értékelése szerint a két kormány tagjai, valamint a miniszté­riumok között már meglevő kapcsolatok jótékony hatást gyakorolnak a magyar—francia együttműködés fejlődésére a legkülönbözőbb területe­ken. Megegyeztek abban, hogy ezt az együttműködést tovább erősítik a külügyminiszterek, a külkereskedelmi miniszterek, továbbá a külügymi­nisztériumok és a külkereskedelmi minisztériumok vezető munkatársai közötti rendszeres érintkezések révén is. Lázár György és Raymond Barre megkülönböztetett figyelmet szentelt a magyar—francia gazdasági kapcsolatok vizsgálatának. Aláhúzták, hogy Lázár György franciaországi látogatása lendületet adott e kapcsolatok­nak. Ismételten megerősítették, hogy az árucsere-forgalom és az ipari kooperáció újabb bővítésére irányuló kitartó erőfeszítéseknek nagy jelen­tőséget tulajdonítanak. A két fél megelégedéssel állapította meg, hogy az árucsere-forgalom az utóbbi évek során jelentősen növekedett, és a fejlődés figyelemre méltó meggyorsulását 1977-ben. Elismerték annak szükségességét, hogy folytas­sák erőfeszítéseiket az elért ütem fenntartására, sőt lehetőség szerinti fo­kozása, valamint a jobb egyensúly kialakítása érdekében. Ezért megálla­podtak abban, hogy ehhez a két ország rendelkezéseinek keretében a le­hető legkedvezőbb feltételeket teremtik meg. Megegyeztek abban is, hogy célul tűzik ki a kereskedelmi árucsere-for­galom megkétszerezését a lehető legrövidebb időn belül. A két fél megvizsgálta az ipari együttműködés távlatait és mérlegét. Kölcsönösen üdvözölték a számítástechnika, a vegyipar és a gépipar (fő­ként az építőipari berendezések) terén elért eredményeket. Elhatározásuk­nak adtak hangot, hogy ezen ágazatokban elmélyítik kapcsolataikat, egy­ben kihasználják a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az építőipar és a köz­építkezések, a villamosipar, az elektronika, a szerszámgépek, az ipari jár­művek és a mezőgazdasági gépek, a vasipar, a színesfémkohászat és alap­anyagainak kitermelése terén levő együttműködési lehetőségeket. A Lázár György franciaországi látogatása alkalmával létrejött megál­lapodásnak megfelelően a kormányfők szorgalmazták a két ország intéz­ményeinek és vállalatainak érintkezéseit, hogy elősegítsék az együttmű­ködési lehetőségek kölcsönösen jobb megismerését, beleértve a harmadik országokban megvalósuló együttműködésüket is. Elégedetten állapították meg, hogy e találkozások és cserelátogatások, továbbá a két ország nagy­vállalatainak fontos együttműködési keretmegállapodásai megsokszoro­zódtak. Elhatározták, hogy folytatják ez irányú tevékenységüket, és ki­terjesztik azt a kis- és közepes vállalatokra is. Megelégedéssel szóltak a két ország tervezési intézményeinek fejlődő kapcsolatairól, amelyek azzal, hogy lehetővé teszik egymás gazdaságának

Next

/
Oldalképek
Tartalom