Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1977

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Január - Magyar vezetők üdvözlő távirata Kuba nemzeti ünnepe alkalmából 67 Közös közlemény Puja Frigyes külügyminiszter törökországi látogatásáról

török fél felhívta a figyelmet azokra a törökországi beruházási tervekre, amelyek módot adnak a külfölddel való együttműködésre és finanszíro­zásra. A felek a gazdasági, a műszaki, az ipari és a tudományos területen meg­valósítandó szorosabb együttműködés érdekében hosszú lejáratú megálla­podást írtak alá. A megállapodás előírásai értelmében a két fél együttmű­ködik a fémiparban, az energiaiparban, az elektrotechnikai, a vegy- és a ki­termelő iparban, a szállítás és a távközlés terén és egyéb, a kölcsönös gazdasági érdekeknek megfelelő területeken. A felek megállapodtak abban, hogy a megkötött egyezmény alapján vegyes bizottságot hoznak létre, amelynek mielőbb meg kell tartania első ülését, hogy lehetőséget nyújtson a két ország szakértőinek a megállapo­dásban előirányzott együttműködési tervek részletes kidolgozására. A két fél véleményt cserélt a kulturális kapcsolatokról is, és megálla­pította, hogy azok kielégítőek. Szorgalmazták a fokozottabb együttműkö­dést a kultúra és a tudomány területén. Ismételten megerősítették szán­dékukat, hogy továbbra is támogatják a kétéves kulturális program meg­valósítását, figyelembe véve a történelmi múltat és hagyományokat. A felek megállapodtak abban, hogy folytatni kell az eszmecserét ide­genforgalmi megállapodás, új konzuli egyezmény és jogsegélyegyezmény megkötése érdekében. A külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy or­szágaik kapcsolatainak gyors fejlődése egyaránt szolgálja Magyarország és Törökország érdekeit, valamint az európai béke, biztonság és együtt­működés ügyét. A külügyminiszterek véleményt cseréltek az időszerű nemzetközi kér­désekről. Hangsúlyozták, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet fontos lépés volt Európa békéjének és biztonságának erősítése, az együttműködés szélesítése útján, valamint afelé, hogy kedvező légkör alakuljon ki a részt vevő országok kapcsolatainak további fejlesztéséhez. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy minden részt vevő ország maradéktalanul megvalósítsa a záróokmány előírásait. Ezzel összefüggés­ben kifejezték reményüket, hogy e folyamat érdemibbé válása érdekében valamennyi részt vevő ország mindent megtesz, és hatékony intézkedéseket foganatosít. A külügyminiszterek hangsúlyozták, hogy az enyhülés átfogó, osztha­tatlan folyamat, s uralkodóvá kell válnia a világ minden részén. Ugyan­csak rámutattak, hogy az enyhülés megköveteli valamennyi állam teljes részvételének és aktív hozzájárulásának további elmélyítését. Kifejezték Őszinte reményüket, hogy az 1977. június 15-én kezdődő belgrádi találko­zó, amelynek célja eszmecsere a záróokmány rendelkezéseinek a megvaló­sításáról és a további lehetséges távlatokról, új lendületet ad a folyamat elmélyítésének. Ezzel összefüggésben mindkét fél egyetértett abban is, hogy a záróok­mány előírásainak megfelelően összeurópai szinten kellene megvitatni az együttműködés kérdéseit olyan területeken, mint a környezetvédelem, a szállítás és az energetika. A külügyminiszterek aláhúzták annak szükségességét, hogy az enyhü­lést megfelelő intézkedések egészítsék ki katonai téren is. Mindkét fél rá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom