Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Közös közlemény a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt küldöttségének magyarországi látogatásáról

töretlenül a békés egymás mellett élés politikáját, internacionalizmusun­kat, megbonthatatlan szolidaritásunkat a világ haladó erőivel. Ennek ad­janak hangot itthon, a mindennapi munkában és az ünnepélyes esemé­nyeken, s a nemzetközi fórumokon is, így a közelgő varsói Európai Ifjú­sági és Diáktalálkozón, majd a havannai Világifjúsági Találkozón is. Olyan tiszta és becsületes hangon beszéljenek ezekről a kérdésekről, mint pártunk, kormányunk teszi; folytassák és erősítsék azt a külpolitikai vo­nalat, amelyet hazánk ma képvisel. Akkor továbbra is jó ügyet fognak szolgálni — jól! Az ifjúság, ha a jövőbe tekint, legyen bátor! Fiatal korunkban remé­nyeinkben mi is vakmerőek voltunk. Ma már azonban joggal elmondhat­juk — bár jóslással nem foglalkozunk —, hogy jóra fordul az egész embe­riség sorsa. A világ helyzetét, a tényleges erőviszonyokat tekintve úgy lát­juk, közeledik az az idő, amikor — amint klasszikusaink megfogalmazták — az emberiség a szükségszerűség korszakából a szabadság korszakába léphet, önökön és a világ egész haladó ifjúságán is múlik, hogy az embe­riség belátható időn belül ebbe az új szakaszba lépjen, és hogy a világon a szabadság, a szocializmus, a béke győzzön . . . KÖZÖS KÖZLEMÉNY A NYUGAT-BERLINI SZOCIALISTA EGYSÊGPART 14 KÜLDÖTTSÉGÉNEK MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSÁRÓL A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására május 10—14. között látogatást tett Magyarországon a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt küldöttsége Gerhard Danelius, a párt elnöke veze­tésével. A küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára. A küldöttséggel megbeszélést folytatott Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az MSZMP és a Nyugat-berlini SZÉP képviselői megbeszélést folytat­tak a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről és tevékenységéről. Az MSZMP képviselői tolmácsolták a nyugat-berlini testvérpártnak a magyar kommunisták szolidaritását és támogatását ahhoz a harchoz, me­lyet a dolgozók demokratikus és szociális jogaiért folytatnak. A Nyugat­berlini Szocialista Egységpárt küldöttsége elismerését fejezte ki azokért az eredményekért, amelyeket a dolgozó magyar nép az MSZMP vezeté­sével a szocializmus építésében elért. A megbeszélések során elégedetten állapították meg, hogy jól fejlődnek az MSZMP és a Nyugat-berlini SZÉP kapcsolatai. A nyugat-berlini párt­küldöttség magyarországi látogatása tovább erősítette a testvéri kapcso­latokat és együttműködést. Valamennyi megbeszélésen kifejezésre jutott a két párt közötti teljes nézetazonosság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom