Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976
I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPLÓJA
Pullai Árpádnak, az MSZMP KB titkárának vezetésével pártküldöttség tett látogatást az NSZK-ban. 21— III. 7 Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével küldöttség vett részt Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusán. 22— 26 Armando Ramos da Silva, Guinea-Bissau Köztársaság kereskedelmi minisztere hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodott (megállapodás-aláírás). 23— 27 A Német Szövetségi Köztársaság ENSZ Társaságának küldöttsége Magyarországon tartózkodott. 24— III. 3 Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, az Országos Tervhivatal elnöke vezetésével küldöttség tartózkodott Kubában tervegyeztetési tárgyalásokon. (A Minisztertanács a március 11-i ülésén jóváhagyta a tárgyalásokról szóló jelentést.) 26 A SZOT Elnöksége tiltakozást tett közzé a paraguayi terrorhullámmal kapcsolatban. MÁRCIUS 2—3 Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a SZOT főtitkára szakszervezeti küldöttséggel Belgrádban tartózkodott. 2— 3 Púja Frigyes külügyminiszter és Erich Bielka osztrák külügyminiszter tárgyalásokat folytatott Grazban, illetve Szombathelyen. (Március 11-i ülésén a Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a tárgyalásokról készült jelentést.) 3— 9 T. T. Kutin alezredes, ghánai bánya- és ásványügyi miniszter tárgyalásokat folytatott Budapesten.