Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - A Magyar Népköztársaság kormányának állásfoglalása a nemzetközi biztonság megszilárdításáról

Országaink és népeink testvéri barátsága és együttműködése évről évre erősödik és fejlődik. A proletár nemzetköziség elvei alapján testvéri kö­zösségben azon munkálkodunk, hogy ez az együttműködés újabb eredmé­nyeket hozzon mindkét nép és az egész szocialista közösség javára. Hazájuk nemzeti ünnepén további sikereket kívánunk önöknek, a test­véri mongol népnek, a Mongol Népi Forradalmi Párt nemrégiben meg­tartott XVII. kongresszusa nagyszerű célkitűzéseinek valóra váltásában, a szocializmus építésében, a népek közötti béke és biztonság megteremté­séért folytatott tevékenységükben. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A NEMZETKÖZI BIZTONSÁG 15 MEGSZILÁRDÍTÁSÁRÓL 1. A Magyar Népköztársaság Kormánya megelégedéssel állapítja meg, hogy az elmúlt évben további pozitív fejlődés ment végbe a nemzetközi viszonyokban. Kiszélesedett a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének, a kölcsönösen előnyös együttműködésnek, a feszültség enyhülésének folyamata. A Magyar Népköztársaság Kormánya következetesen arra törekszik, hogy hozzájáruljon a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításához, a problémák békés eszközökkel történő megoldásához. Meg van győződve arról, hogy a nemzetközi kapcsolatokban újabb kölcsönösen előnyös meg­állapodásokra, szerződésekre és más lépésekre van lehetőség, amelyek elő­segíthetik a biztonság megszilárdítását, az enyhülési folyamat visszafor­díthatatlanná tételét és a politikai enyhülés katonai síkra való kiterjesz­tését. A magyar Kormány teljes mértékben támogatja a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának XXV. kongresszusán meghatározott széles körű nemzet­közi programot, amely a béke és a biztonság megerősítésére, a népek sza­badságának és függetlenségének biztosítására, az országok közötti sokol­dalú együttműködés kiszélesítésére irányul. A magyar Kormány ugyanakkor szükségesnek tartja felhívni a figyel­met arra, hogy bizonyos körök fokozzák támadásukat az enyhülés és az együttműködés politikája ellen, szeretnék semmivé tenni az elért eredmé­nyeket és meggátolni a további fejlődést. A magyar Kormány bízik ab­ban, hogy sikerül visszaverni ezeket a próbálkozásokat. 2. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet eredményes be­fejezése kiemelkedő jelentőségű esemény volt Európa történelmében. Ha­tására nemcsak Európában, hanem a világ más részein is kedvező feltéte­lek jöttek létre a béke és a biztonság további megszilárdítására, az orszá­gok kapcsolatainak és kölcsönösen előnyös együttműködésének fejleszté­sére. Az értekezleten részt vett országok elkötelezték magukat a békés egymás mellett élés politikája, a feszültség további csökkentése és a nem­zetközi problémák békés úton történő rendezése mellett. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya, amely rögzíti az államok kapcsolatait szabályozó elveket, felöleli az európai biz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom