Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének interjúja az NDK-beli Horizont című lap számára

Eltökélt szándékunk, hogy a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialis­ta országgal együtt továbbra is aktív részt vállalunk a béke és a haladás ügyéért folytatott harcban. Proletár internacionalista elveinkhez híven a jövőben is szolidárisak leszünk és erőnkhöz mérten támogatni fogjuk a függetlenségükért küzdő népek igaz ügyét. Eleget kívánunk tenni a Helsinkiben vállalt kötelezettségeknek, s ezt elvárjuk nyugati partnereinktől is. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a nemzetközi enyhülés folyamata tovább haladjon, s konkrét lépésekre ke­rüljön sor a leszerelésben, a fegyverzet csökkentésében. Meggyőződésünk, hogy megértek a feltételek a konkrét intézkedésekre, a cselekvésre. Az el­következendő időszakra vár, hogy a helsinki csúcsértekezlet záróokmányá­ban foglaltakat maradéktalanul megvalósítsuk. Ahhoz, hogy kontinensünk a béke földrészévé váljon, tovább kell lépni. Ezt várjuk a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalásoktól, me­lyeknek sikeréhez kedvező alapot adnak a szocialista országok javaslatai. Az enyhülés tartóssá tétele, a világ békéje azt is megköveteli, hogy a közel-keleti válság igazságos megoldást nyerjen a genfi tárgyalások útján, továbbá, hogy haladéktalanul vessenek véget az Angolai Népi Köztársa­ság törvényes, szuverén kormánya elleni imperialista intervenciónak. Nemzetközi tevékenységünk a jövőben is arra irányul, hogy szüntele­nül erősítsük a szocialista országok testvéri szövetségét, hogy a lehető leg­kedvezőbb külső feltételeket biztosítsuk népünk békés, szocialista alkotó munkájához. E törekvésünket alapvető nemzeti és egyben nemzetközi ér­dekeink diktálják. Külpolitikánk állandó eleme a környező országokhoz fűződő szövetsé­gesi és jószomszédi viszonyunk folyamatos erősítése, népeink barátságá­nak elmélyítése. Mindenütt érdekelve és érintve vagyunk, ahol és amikor a társadalmi haladás, a béke útjában álló akadályok elhárításáért kell harcba szállni. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a Magyar Népköztársaság — a Szovjetunióval és a többi szövetséges szocialista országgal együtt — foko­zódó súllyal, növekvő nemzetközi tekintéllyel ezután is mindent megtesz az enyhülésért, a haladó erők további térnyeréséért. Ebben a szellemben teljes meggyőződéssel támogatjuk azokat az újabb javaslatokat, amelye­ket Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs az SZKP XXV. kongresszusán ter­jesztett a világ elé. Ismeretes, hogy pártjaink és államaink között minden kérdésben teljes egyetértés van. Miben látja ön, Miniszterelnök Elvtárs, ennek az egyet­értésnek alapját? Az ön véleménye szerint mitől függ az, hogy a két­oldalú együttműködést még eredményesebbé alakítsuk, és még hatéko­nyabban hozzájáruljunk a szocialista közösség népei további közeledésé­hez? Szocialista társadalmat építő népeinket egyesíti forradalmi eszméink, cél­jaink és közös érdekeink azonossága. A békés építőmunka legfontosabb nemzetközi feltétele mindkét ország számára a szocialista világrendszer

Next

/
Oldalképek
Tartalom