Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1975
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - Közös közlemény James Callaghan angol külügyminiszter magyarországi látogatásáról
Sajnálatos azonban, hogy bizonyos hatalmak már a 28. ülésszakon is, majd pedig a 29. ülésszakon ismét — sajátos céljaiknak megfelelően — hűvösen fogadták ezt a kétségkívül hasznos kezdeményezést, sőt egyesek még fel is léptek vele szemben. Ilyen körülmények között aztán olyan javaslatok is születtek, amelyek a figyelmet a probléma lényegéről másodrendű procedurális kérdésekre, vagy vakvágányra vezető technikai részletekre irányították. A leszerelési tárgyalások története ma már világosan bizonyítja, milyen káros az, ha egy kérdés vitája a lényeg — ez esetben a katonai költségvetések tényleges csökkentését eredményező politikai döntések — helyett a mellékes kérdésekről folyik (például a jelen esetben a gazdaságtan és a statisztika körébe tartozó szakmai részletekről), nem is említve az olyan törekvéseket, amelyek már a szuverén államok — mindig és mindenütt bizalmasan kezelt — költségvetési mechanizmusát, szerkezetét stb. érintik. A magyar kormány változatlanul szükségesnek tartja, hogy a javaslatokat az eredeti kezdeményezés szellemében és céljának megfelelően valósítsák meg. Éppen ezért sürgeti, hogy a félrevezető, zsákutcába vivő tanulmányok helyett kezdődjék végre érdemi munka, amely egyaránt tekintettel van a fejlődő országok fejlesztési igényeire és az összes érintett állam alapvető biztonsági érdekeire, s amely a kétely és a gyanú elmélyítése helyett a népek és a kormányok közötti kölcsönös bizalmat erősíti. A Magyar Népköztársaság kormánya reményét fejezi ki, hogy a Közgyűlés soron következő, 30. ülésszakán a tagállamok döntő többsége — felismerve azt, hogy a katonai költségvetések csökkentése és az így megtakarított összegek egy részének fejlesztési célokra való fordítása nem egyszerűen közgazdasági probléma, hanem olyan kérdés, amelynek megoldását csak a politikai készség biztosíthatja — megfelelő határozat elfogadásával lehetővé teszi majd mind a Közgyűlés, mind a különbizottság számára, hogy visszatérjen a helyes útra: a 3093(XXVIII.) sz. közgyűlési határozattal is megerősített eredeti szovjet javaslatok mielőbbi gyakorlati megvalósítására. KÖZÖS KÖZLEMÉNY JAMES CALLAGHAN ANGOL KÜLÜGYMINISZTER 29 MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSÁRÓL Puja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására James Callaghan, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság külügyminisztere 1975. július 28—29-én hivatalos látogatást tett Magyarországon. Az angol külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese. A két küiügyminiszter beható eszmecserét folytatott a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Királyság kétoldalú kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. Üdvözölték a kapcsolatoknak az utóbbi években történt erősödését, amely kifejezésre jutott a két ország minisztereinek kölcsönös lá-