Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1975

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény Puja Frigyes külügyminiszter NSZK-beli látogatásáról

a nagy győzelem alkalmából. Szívből köszöntjük Indokína népeit, sza­badságharcuk győzelmét. Ismételten kifejezzük szolidaritásunkat, együtt­érzésünket ... Mindent megteszünk a nemzetközi enyhülés érdekében, de hangsúlyoz­nunk kell: az éberségre továbbra is szükség van, mert az enyhülésnek még nem mindenki híve, s az enyhülés ellenzői még folytatják aknamun­kájukat. Ezért is hangoztatjuk, hogy hűek vagyunk a Varsói Szerződés szervezetéhez. Hívei vagyunk a fegyverzet csökkentésének, a teljes lesze­relésnek, és azt valljuk, hogy ameddig a világon fenyegető katonai cso­portosulások vannak, addig Európa szocialista népeinek és a világ népei­nek szükségük van arra a biztosítékra, amit a Varsói Szerződés jelent. Hí­vei vagyunk annak, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján kell megoldani. Harcolunk a háború ellen, hogy a béke tartós és szilárd legyen. Ebből kiindulva melegen üdvözöljük és teljes mértékben egyetér­tünk a szovjet—amerikai tárgyalásokkal, amelyek az atomháború veszé­lyének elhárításáért folynak. Az európai biztonsági értekezleten azért dol­gozunk, hogy a munkát mielőbb befejezve lehetőleg még ez év nyarán Helsinkiben megtarthassák a harmadik ülésszakot, s hogy az értekezlet új, jobb, békésebb helyzetet teremtsen Európában. A viták során egyes nyugati kritikusaink azzal próbálnak érvelni, hogy az európai biztonsági értekezlet a szocialista országoknak különösen fon­tos. Állítjuk: a tartós, biztosított, szilárd európai béke, a szilárd európai biztonsági rendszer kivétel nélkül minden európai népnek, országnak ér­deke, s hozzátehetjük: a Föld egész lakosságának érdeke. Rendezett jó viszonyra, gyümölcsöző együttműködésre törekszünk Európa minden or­szágával, a biztonsági értekezlet munkájába bekapcsolódott Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával is. Külpolitikai törekvéseinket, államunk nemzetközi tevékenységét, bé­kepolitikánkat egész népünk fenntartás nélkül támogatja. Ezt az elvi, egyértelmű és következetes külpolitikai tevékenységet folytatjuk a jövő­ben is, s ezt folytatja, képviseli majd legfőbb törvényhozó testületünk, az újonnan megválasztandó országgyűlés is ... Üzenjük szovjet barátainknak, hogy az a politika, amely a május 9-i felhívásban kifejezésre jut, nemcsak a Szovjetunió politikája, hanem a mi politikánk is. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa és kormánya, országgyűlésünk, s a magyar nép igent mond erre a felhívásra. Egyetértünk azzal: a világ minden békeszerető népe és ereje fogjon össze, hogy ez a jövő békés legyen. KÖZÖS KÖZLEMÉNY PUJA FRIGYES KÜLÜGYMINISZTER 13 NSZK-BELI LÁTOGATÁSÁRÓL Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter meghívására Puja Frigyes, a Ma­gyar Népköztársaság külügyminisztere 1975. június 11-e és 13-a között hivatalos látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom