Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1974
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Közlemény Kalevi Sorsának, a Finn Köztársaság miniszterelnökének magyarországi hivatalos látogatásáról
KÖZLEMÉNY KALEVI SORSÁNAK, A FÍNN KÖZTÁRSASÁG MINISZTERELNÖKÉNEK 18—22 MAGYARORSZÁGI HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására Kaievi Sorsa, a Finn Köztársaság miniszterelnöke 1974. szeptember 18. és 22. között hivatalos látogatást tett Magyarországon.* Sorsa miniszterelnököt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Tárgyalásokat folytatott Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével. Kaievi Sorsa és felesége megismerkedett a magyar főváros nevezetességeivel és ellátogatott a magyar—finn kooperációban épült Lábatlani Finompapírművekbe. Tárgyalásaik során a kormányfők megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság kapcsolatai minden területen lendületesen és eredményesen fejlődnek, jól szolgálják a magyar és a finn nép barátságát, kölcsönös érdekeit, a nemzetközi béke megszilárdítását. Politikai és gazdasági szempontból egyaránt nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemrég aláírt megállapodásnak a kereskedelmi akadályok kölcsönös megszüntetéséről, valamint a hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együttműködési megállapodásnak. Ezek a megállapodások egészen új alapokat teremtettek a két ország gazdasági kapcsolatainak szélesítéséhez. A miniszterelnökök kifejezték a két kormány elhatározását, hogy továbbfejlesztik országaik és népeik baráti kapcsolatait az élet minden területén. A két kormányfő beható eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzetről, s megállapította, hogy kormányaik nézetei a fő kérdésekben megegyeznek. Kölcsönösen üdvözölték, hogy a világhelyzetben folytatódik az enyhülés. Fontosnak ítélték, hogy a világ valamennyi országának közös erőfeszítésével visszafordíthatatlanná tegyék az enyhülés folyamatát. A miniszterelnökök részletesen megvitatták az európai helyzetet. Nagyra értékelték a kontinensünkön végbement kedvező változásokat, az európai béke és biztonság megszilárdítása terén elért eredményeket. Lehetségesnek tartják, hogy valamennyi érdekelt fél erőfeszítései révén mielőbb eredményesen befejeződjék az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakasza és rövid időn belül sor kerüljön a harmadik szakasz összehívására Helsinkiben a legmagasabb szinten. Az indokínai helyzet áttekintése kapcsán a két kormányfő aláhúzta, * A delegáció tagjai voltak magyar részről: Nagy János külügyminiszterhelyettes, dr. Szálai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, Rónai Rudolf, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke; finn részről: Richard Töttermann külügyi államtitkár, Paul Jyrkänkalliio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete, Kaper Pajaanen, az Ahlström Gépipari Rt. igazgatója, Sulo Penttíla, a Fémipari Szakszervezet elnöke és Vainö Kaukonen professzor, a Finn—Magyar Társaság alelnöke.