Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága küldöttségének a Finn Kommunista Párt képviselőivel folytatott tanácskozásáról
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége kifejezte a magyar kommunisták szolidaritását a finn kommunisták harcával. Üdvözölte azt a küzdelmet, melyet a Finn Kommunista Párt a dolgozók érdekeiért, a szociális és demokratikus jogok megvédéséért és kiterjesztéséért, a finn nép és a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió népei közötti jó viszony további erősítéséért folytat. A magyar pártküldöttség kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Finn Kommunista Párt a XVI. kongresszus határozatainak egységes és következetes végrehajtásával tovább erősíti a párt sorait, ideológiai, politikai, szervezeti és cselekvési egységét. A Finn Kommunista Párt képviselői elismeréssel szóltak a magyar dolgozó népnek a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a szocializmus építése terén elért eredményeiről. Hangsúlyozták, hogy a szocializmus építésének magyarországi vívmányai segítik a Finn Kommunista Párt harcát is. A finn pártküldöttség kifejezte a finn kommunisták jókívánságait a magyar kommunistáknak, a Magyar Szocialista Munkáspártnak, s további sikereket kívánt a magyar népnek a szocializmus építésében. A két párt képviselői megelégedéssel állapították meg, hogy kedvezően fejlődnek a magyar—finn kapcsolatok a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének elvei alapján. A két párt folyamatos feladatának tekinti a magyar és a finn nép barátságának és sokoldalú kapcsolatainak fejlesztését, amely megfelel mindkét nép érdekeinek és hozzájárul az európai béke és együttműködés erősítéséhez. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Finn Kommunista Párt képviselői a tárgyalások során megállapították, hogy kedvező fejlődés tapasztalható a nemzetközi életben. Üdvözölték a vietnami nép nagy győzelmét és hangsúlyozták, hogy a haladó erőknek továbbra is éberen kell őrködniük a fegyverszüneti megállapodások betartásán. Az imperialistaellenes erők együttes fellépése továbbra is fontos biztosítéka az indokínai népek szabadságáért, függetlenségéért és társadalmi haladásáért vívott küzdelem győzelmének. Szolidaritásukat nyilvánították az imperialista agresszió és a neokolonialista törekvések ellen küzdő népekkel. Támogatásukról biztosították az arab népeket a közel-keleti válság igazságos rendezéséért s az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért, a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata teljes végrehajtásáért vívott küzdelmükben. A két párt képviselői kifejezték reményüket, hogy a július első napjaiban összeülő európai biztonsági konferencia eredményes munkájával megkezdi az európai tartós béke és biztonsági rendszer alapjainak lerakását. Példájával kedvező hatást gyakorolhat más földrészek vitás kérdéseinek tárgyalások útján történő rendezésére. A magyar és a finn párt képviselői elismeréssel nyilatkoztak Finnországnak a biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésében játszott pozitív szerepéről. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Finn Kommunista Párt küldöttségei hangsúlyozták a tárgyalások során, hogy pártjaik nagyra értékelik a Szovjetunió békepolitikáját és támogatják az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram következetes és sikeres megvalósítását. A magyar és a finn párt képviselői fontosnak tartják a társadalmi erők