Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972
I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPLÓJA
AUGUSZTUS 5 A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács állásfoglalásban ítélte el az amerikai imperializmus újabb bűncselekményét, a vietnami gátrendszer bombázását. 2—11 Sven Perssonnak, a Központi Bizottság tagjának vezetésével a Svéd Baloldali Párt—Kommunisták tanulmányi küldöttsége látogatott Budapestre az MSZMP KB meghívására. 10—15 Konrád Naumann-nak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága tagjának, a berlini pártbizottság első titkárának vezetésével az NSZEP berlini bizottságának küldöttsége az MSZMP Budapesti Bizottságának meghívására látogatást tett Budapesten. 17 Hoang Cuong, a VDK magyarországi nagykövete találkozott dr. Sík Endrével, az Országos Béketanács elnökével, aki a magyar békemozgalom szolidaritásáról biztosította az indokínai népeket. 12—24 Hollai Imre külügyminiszter-helyettes látogatást tett Venezuelában, Uruguayban és Brazíliában. 24— 27 Szabah al Ahmed al Dzsaber sejk, Kuvait Állam külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban. 28 Az Országos Béketanács és az Országos Vízügyi Hivatal közös nyilatkozatban tiltakozott a vietnami gátak amerikai bombázása ellen. 21—29 Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének vezetésével magyar parlamenti delegáció tett hivatalos baráti látogatást Csehszlovákiában Alois Indrának, a csehszlovák szövetségi gyűlés elnökének meghívására. 25— 31 Ortutay Gyula akadémikusnak, az országgyűlés kulturális bizottsága elnökének vezetésével a finn parlament meghívására magyar országgyűlési delegáció tett hivatalos baráti látogatást Finnországban.